Még rendeződhet a Balaton vízállása a főszezonra
A vízügy várakozásai és reményei szerint a Balaton vízállása „rendeződhet” a turisztikai szezonra, a vízminőség pedig a tavalyi évhez hasonlóan, jól alakul.
Az algásodás szempontjából mindenképpen nagyobb rizikót jelent, és kedvezőtlen tendenciát mutat, hogy az elmúlt három évben a tó mindhárom medencéje eutróffá vált, ami magasabb foszfor és nitrogén tartalmat jelent – derült ki a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság új vezetőjének előadásából.
Horváth Angéla a Balatoni Szövetség elnökségét tájékoztatta a Balaton vízszintjének és vízminőségének alakulásáról szerdán Siófokon.
(A Balaton átlagos vízállása 107 centiméter volt ezen a napon, ami azt jelenti, hogy 8 centiméternyi vízoszlop hiányzott a márciusi-, és 13 centiméternyi a májustól érvényes szabályozási vízszint-maximumhoz, aminek elérése kedvező lenne a meleg, nagyobb párolgási veszteségeket hozó, kevéssé csapadékos nyár előtt – a szerk.)
Felidézte, hogy tavaly a Balaton igen szélsőséges értékeket mutatott. 2023. december 25-től 2024. április közepéig nyitva tartották a zsilipet a magas vízállás miatt (ekkor kerülhetett sor a BAHART-hajók felhozatalára is a Dunáról – a szerk.), amely időszak alatt 161 millió köbméter vizet engedtek le a tóból. Ezután egy igen csapadékszegény, forró nyár jött, ahol a párolgási veszteség is magas volt. „Nagy volt a vízjáték”: pár hónap alatt 40 centiméterrel csökkent a tó vízszintje.
Az elmúlt tél is meglehetősen száraznak bizonyult. A HungaroMet szerint 2016-17 volt legutóbb ennyire csapadékszegény időszak.
Ha átlagos lesz a március hátralevő része-, majd az áprilisi és a májusi időjárás is, akkor akár 117-118 centimétert is elérheti a tó átlagos vízállása, ami jó kezdést jelenthetne a turisztikai szezonnak
– adott hangot sokak reményeinek az igazgatónő, bár az általa vetített ábra (ld. fent) kevésbé optimistán 114 centiméteres vízállást prognosztizált nyárkezdésre.