Fő tartalom átugrása

Bagyó Sándor: „teljesen a nulláról indultunk negyed századdal ezelőtt”

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2025. május 27. Kedd, 12:16

fb5179a3cf66497eb1e88ad7f71f6cbc

A VMSZ központi támogatás, állami finanszírozás nélkül működik, teljes mértékben önmagát fenntartó és eltartó szervezet, s Bagyó Sándor nagyon büszke arra, hogy ezt a fajta függetlenséget 25 év óta őrzik, sőt bízik abban: a következő 25 évben is tartani tudják.

 

 

– Teljesen a nulláról indultunk negyed századdal ezelőtt. A köztudatban a vízimentés mint hasznos és fontos tevékenység nem igazán volt benne; nem voltak eszközeink, nem volt egyenruhánk, nem volt telephelyünk. Most, amikor a közelmúltban az elmúlt évi tevékenységünket értékeltük a VMSZ közgyűlésén, büszkén mondhattuk ki, hogy az egyesület forgalma meghaladta a félmilliárd forintot. Ez nagyon kemény munkával, utánajárással, kapcsolatépítéssel érhető csak el. A mentési számok, a túlélési mutatók, az eszközparkunk fejlettsége, a szolgálat ismertségének növekedése is bizonyíték számunkra arra, hogy jó irányba haladunk – fogalmazott a zaol.hu-nak a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.

A VMSZ mentésirányítással, mélyvízi mentéssel, búvárszolgálattal, sürgősségi betegellátással, műszaki mentéssel és strandi mentéssel foglalkozik; a vízben történő tűzoltással pedig a közeljövőben tervezi bővíteni tevékenységét. Mintegy 60 Balaton-parti településen látnak el strandi vízimentő feladatokat, vízi nagyrendezvények biztosítását is végzik, s számos, piaci alapon működő tevékenységet vállalnak, hiszen ezekből tartják fenn és el magukat immár 25 éve.

Minden bevételünket visszaforgatjuk a munkánkba, soha nem jutott eszünkbe ezt másképp csinálni – hangsúlyozza Bagyó Sándor. – Mintegy 1600 tagunk van, de több mint háromezer azoknak a száma, akik nálunk végeztek vízimentőként és dolgoztak akár egy nyáron át, akár immár 25 éve.

S hogy lehet valaki vízimentő? Az biztos – szögezi le a VMSZ elnöke -, hogy nem külsőségek alapján válogatnak. A szolgálat minden évben indít vízimentő tanfolyamot, aki ezt elvégzi, elsajátítja azokat a mentéstechnikákat, amelyek vízimentővé teszik őt. Ezután jöhet a tényleges ismerkedés a társakkal, a csapattá kovácsolódás.

A technikai tudás az alapja mindennek. Van olyan 19 éves munkatársunk, aki a saját testsúlyánál lényegesen nagyobb súlyú ember mentésére képes, mert rendelkezik ehhez a megfelelő tudással – hangsúlyozza. Ráadásul a vízimentés nem kifejezetten férfimunka, fele-fele arányban mindkét nem képviselői dolgoznak náluk.

Arra a kérdésre, hogy a mentések hány százalékát teszik ki az emberi felelőtlenségből fakadók, Bagyó Sándor úgy válaszolt: szinte az összeset.

A felelőtlenség, a hanyagság, a fegyelmezetlenség az oka legalább 95 százalékban a baleseteknek. Az emberek elengedik magukat nyáron, túlságosan is, és ilyenkor sajnos mi jövünk. Előfordul az is, hogy hiába küzdünk, nem járunk sikerrel. Tudja, a „születtünk, élünk, meghalunk” bölcs népi tézisének elsajátítása nélkül nehéz lenne ezeket a helyzeteket elfogadnunk, kezelnünk. Ezt meg kell tanulnunk, magunkévá kell tennünk, hogy ilyen esetekben mi is tovább tudjunk lépni, és azt tudjuk mondani: mi megtettünk mindent.

Fotó: Antal Anita

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb