Fő tartalom átugrása

Megnyíltak a Mária Napok Balatonmáriafürdőn

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2026. július 25. Szombat, 02:01

DSC 1101

Ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette péntek este a Mária Napok '26 rendezvénysorozat Balatonmáriafürdőn.

 

 

Az idei fesztivál különleges jelentőségű, hiszen a település fennállásának 130. évfordulóját is ünnepli. A háromnapos programsorozatnak ezúttal is a Központi Strand ad otthont, ahol a kulturális és zenei programok mellett a XLII. Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó eseményei is várják a látogatókat.

A péntek esti megnyitón a szervezők köszöntötték a vendégeket és hivatalosan is megnyitották a jubileumi Mária Napokat. Az est zenei programját a Balaton M. & K. biztosította, amely változatos repertoárral és lendületes előadásával teremtett kellemes balatoni fesztiválhangulatot a Központi Strand szabadtéri színpadán. A zenekar fellépését a közönség nagy tapssal fogadta, sokan a színpad előtt hallgatták végig a koncertet.

A Mária Napok szombaton és vasárnap is folytatódnak. A hétvége során jubileumi felvonulás, vízizene, a Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó programjai, esti koncertek, valamint vasárnap fesztiválzáró tűzijáték is szerepel a kínálatban.

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

740152965 1876459253679008 1606069688684896253 n

A részletes program!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb