Milliós bírság a visszaeső orvhorgásznak – már 15,5 milliónál jár, nem kíván fizetni

A Somogy Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság 2.000.000 Ft halvédelmi bírsággal, valamint 24 hónapos horgászattól való eltiltással sújtotta Cs.G. balatonlellei lakost,
aki 2026.05.04-én a Balatonon, Balatonlelle térségében, eltiltás hatálya alatt, engedély nélkül horgászott. Nevezettel szemben, hasonló cselekmény miatt, már számtalan alkalommal szabott ki a hatóság halvédelmi bírságot – olvasható a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. honlapján.
Az esetről hírt adó Pecaverzum.hu azt írja, a hatóság ezúttal is a legmagasabb, 2 millió forintos halvédelmi bírságot szabta ki „a Balaton leghírhedtebb orvohorgászára”, aki sem érvényes engedéllyel nem rendelkezett, sem pedig a korábban kiszabott eltiltása nem járt le.
Mint írják, a mostani eset azért is figyelemre méltó, mert a Pecaverzum alig egy hónapja számolt be arról, hogy a férfit április 30-án Balatonboglár térségében is tetten érték. Akkor szintén a maximálisan kiszabható 2 millió forintos bírságot és két év horgászati eltiltást kapott.
Cs. G. ügye 2023-ban kezdődött, amikor bevonták az állami horgászjegyét, mert nem vezette be a fogási naplójába a kifogott halakat. Ez azonban nem tartotta vissza, ugyanabban az évben augusztus 27. és október 28. között öt alkalommal is tetten érték engedély nélküli horgászaton.
Később Badacsony, Balatonszemes és Balatonmáriafürdő térségében is újra lebukott, minden alkalommal eltiltás hatálya alatt, engedély nélkül horgászva. Ezekért rendre a maximálisan kiszabható 2 millió forintos halvédelmi bírságot és újabb 24 hónapos eltiltást kapta.
A mostani balatonlellei ügyet is beleszámítva a férfira kiszabott halvédelmi bírságok összege már 15,5 millió forint, míg a horgászattól való eltiltások együttes időtartama 300 hónapra, vagyis 25 évre nőtt.
Korábban a Pecaverzum megkeresésére a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal azt közölte, hogy amennyiben a szabályszegő nem fizeti meg a kiszabott bírságokat, a bírsághatározatokat átadják a végrehajtó hatóságnak.
Cs. G. 2024-ben a lapnak azt nyilatkozta, hogy nem kívánja megfizetni a bírságokat, döntését pedig a táplálékszerzéshez való emberi alapjogra hivatkozva indokolta.