KÖZÉRDEKŰ

covid terkep 0118

A beoltottak száma 6 321 039 fő, közülük 6 062 346 fő már a második, 3 423 900 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 6851 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 355 084 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

 

 

Elhunyt 94 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 601 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 176 855 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 137 628 fő. 2689 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 217-en vannak lélegeztetőgépen.

 

Az omikron vírusvariáns már erősen terjed és növeli a fertőzöttek számát, a megerősítő oltás felvételével megelőzhető a betegség súlyos lefolyása. Az oltási csütörtökön, pénteken és szombaton is folytatódik.

 

Ma újabb 54 ezer adag gyermek oltáshoz való vakcina érkezett. A negyedik oltás is már kérhető. A karantén ideje 7 napra csökkent.

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy február 15-től a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, csak azoknak lesz érvényes, akik oltottak, illetve harmadik oltásukat is 6 hónapon belül felvették. Aki szeretné minél előbb felvenni az első vagy a megerősítő harmadik oltását, az előzetes időpontfoglalás nélkül megteheti a januári oltási akciónapokon.

 

Következő oltási akciók a kórházi és járásközponti oltópontokon:

 

· 2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,

· 2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,

· 2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.

· 2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.

 

 

Továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség.

 

Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat a rendelési időben végzett oltásokon túl, a hétvégi oltási akciónapokra külön térítésre jogosultak.

 

Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/januarban-minden-csutortokon-penteken-es-szombaton-lesz-oltasi-akcio

 

Folyamatosan nyitva a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/folyamatosan-nyitva-regisztracio-es-az-idopontfoglalo-az-5-11-eves-gyermekek-oltasa

 

Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.

 

Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.