SAJTÓKÖZLEMÉNY
A következő írás hosszabb a megszokottnál, de fontos információkat tartalmaz. Érdemes végigolvasni, mert ellenőrizhető tényeket mutat be, nem pedig álhíreket, tévhiteket vagy megalapozatlan állításokat.
Budapest, 2026.08.01.
Az elmúlt napokban számtalan valótlan állítás látott napvilágot, amelyek alkalmasak a lakosság megtévesztésére.
Az egyik ilyen téves vélemény, hogy a Duna felső szakaszán bőven van víz, de Magyarországon valamit rosszul csinálunk, hiszen itt szinte kiszárad a Duna és negatív rekordokat döntöget a vízállás.
A másik szintén gyakran felvetődő tévhit, hogy a felvízi országok "visszatartják" a Dunát és emiatt nincs Magyarországon víz.
Ezekkel a téves állításokkal szemben az a tény, hogy a Duna nemzetközi vízfolyás, így egyetlen állam sem rendelkezhet a vízkészletével korlátlanul. A Duna vízkészletének használatát több szintű szabályozás határozza meg. Nemzetközi egyezmények, európai uniós jogszabályok, kétoldalú államközi megállapodások és a nemzeti vízgazdálkodási előírások.
A Duna aktuális természetes vízhozamát úgynevezett zsinórüzemben vezetik tovább, vagyis a beérkező vízmennyiséget lényegében változatlanul bocsátják tovább az alvízi szakaszokra. A jelenlegi természetes vízhozam azonban minden korábban mért értéknél alacsonyabb.
A vízlépcsők rövid távon képesek a vízhozam időbeli kiegyenlítésére vagy átmeneti tározására, azonban a Duna teljes vízkészletét tartósan nem tudják visszatartani.
Hosszabb időléptékben a beérkező természetes vízhozamot tovább kell vezetniük, miközben az üzemeltetésnek meg kell felelnie a vonatkozó nemzetközi és nemzeti jogszabályoknak.
A rendkívül alacsony vízállások elsődleges oka jellemzően a vízgyűjtő területén kialakuló csapadékhiány és az ebből következő alacsony természetes vízhozam, nem pedig a vízlépcsők tartós vízvisszatartása.
Ausztriában 12 db duzzasztó működik, amely rövid távú megoldást lehetővé tesz, de alapjaiban nem oldja meg a klímaváltozás okozta sokkot.
Magyarországon a Dunán nem működik olyan vízlépcső, amely lehetőséget biztosítana a nagyvízi időszakokban történő vízkészlet-felhalmozásra és az azt követő szabályozott vízpótlásra.
Ennek következtében a hazai Duna-szakasz vízjárása közvetlenül követi a rendkívül alacsony természetes vízhozam alakulását, amely a jelenleg tapasztalható, történelmi léptékű kisvízi vízállások kialakulásához vezet.
