Új felhívás a Nemzeti Együttműködési Alap keretében – „Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2017.”
A plusz egy munkaszüneti napról még nincs döntés, februárban foglalkozik a javaslattal a parlament. Ha pozitív a döntés akkor lehetővé válik, hogy a nagypéntek már 2017-ben munkaszüneti nap legyen.
A félévzárás 2017. január 20-án lesz, az iskoláknak január 27-ig kell értesíteni a tanulókat és a szülőket az eredményekről.
1. Fáraszd le a kutyát, már előző nap és az nap is, egy kirándulással, vagy nagy játékkal, tanulhatsz is vele! Ha tudod, hogy fél a zajoktól vidd hosszú pórázon, hogy elkerüld a szökést egy korai petárda miatt! Ha a kutya kellemesen elfáradt, nyugodtabb lesz, és nem kapkodja minden zajra a fejét!
Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 37. § (3) bekezdés alapján a családtámogatási ellátást – az egyszeri anyasági támogatások kivételével - utólag, a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig, fizetési számlára utalás esetében 3. napjáig kell folyósítani, a 2016. december havi ellátások azonban előrehozottan 2016. december hónapban kerülnek kifizetésre.
Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2017. évre vonatkozó, NEA-17-M jelű „Civil szervezetek működési célú támogatása 2017." című pályázati kiírása. Tovább!
A dél-balatoni vasút-korszerűsítés munkálatai miatt változik a forgalmi rend a közeljövőben Balatonföldváron, Balatonbogláron és Öreglak valamint Lengyeltóti között.
Iskolatitkárt és ügyviteli munkatársat keres a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola. A pályázati kiírások itt elérhetőek: iskolatitkár, ügyviteli munkatárs.
A 2016/2017. évi Somogy megyei Hivatalos Autóbusz Menetrendhez
Marcali Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Marcali Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Iroda pénzügyi ügyintéző munkakör betöltésére. Tovább!
Ma van az AIDS Világnapja, amelyet 1988 óta tartanak meg, hogy felhívják a figyelmet a gyógyíthatatlan betegség megelőzésére. Az AIDS-et 1981. december 1-től különálló betegségként jegyzik.
Marcali Város Önkormányzat Humán, Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Bizottságának Bursa Hungarica pályázati bíráló bizottsága és dr. Sütő László polgármester döntése alapján a mellékletben szereplő felsőoktatásban tanuló marcali hallgatókat támogatja önkormányzatunk.Itt letölthető!
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.