Skip to main content

Felolvasómaraton a gimnáziumban

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2025. április 04. Péntek, 14:08

IMG 3278

A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium az idei évben már harmadik alkalommal rendezte meg a költészet napjához kapcsolódó felolvasómaratont.

 

 

Az irodalmi program reggel 9 órakor indult, és a tanórák közti szünetek betartásával egészen délután fél 4-ig tartott. A résztvevők olvashattak verset, prózát, saját művet; választhattak szépirodalmi vagy szórakoztató irodalmi műfajok közül; olvashattak 10-20 percig, de volt példa pár másodperces felolvasásra is.

Hallhattunk mesét, receptet, novellát, kötelező memoritert, filozófiai gondolatokat, angol és német nyelvű szövegeket. Közülük talán a legnagyobb sikert a Noszlopy iskola 2. B osztályos tanulói aratták, akik tanító nénijük irányításával olvastak fel kedvenc művükből. A nap végére a felolvasók száma majdnem elérte a 100 főt.

A szervezők minden évben igyekeznek egy kicsit változtatni a megszokott felálláson, hogy a rendszeres résztvevők se unatkozzanak. Idén a szünetekben Tamás Bálint 9. A osztályos tanulónk zongorajátékát hallgathattuk, illetve minden felolvasónak egy kis aprósággal („Felolvasómaraton MBDG” feliratú ceruzával) kedveskedtünk.

A nap végére mindenkinek a neve belekerült egy dobozba, melyből tegnap délután Kőrösi András igazgató úr kihúzta a nyertes nevét, aki egy, az eseményre felajánlott Samsung Galaxy Fit 3 okosóra tulajdonosa lett. A sorsolás nyertese: Németh Máté 12. A osztályos tanuló.

Külön köszönetet szeretnénk mondani a Hollandbútor Bolt és Matrac Stúdió tulajdonosának, aki foteleket és asztalt kölcsönzött és szállított az eseményre, hogy a helyszín színvonala megfeleljen az alkalomnak.

Köszönjük Lauer Péternek, hogy saját verseskötetének több dedikált példányát is felajánlotta, melyeket elrejthettünk az iskola épületén belül, a szerencsés megtalálók pedig hazavihették a kincseket.

Végül, de nem utolsósorban pedig köszönetet mondunk minden külsős felolvasónak, akik ellátogattak hozzánk és velünk töltötték ezt a napot. Reméljük, legközelebb is találkozunk!

A felolvasók névsora a felolvasás sorrendjében:

felolvaso25 nev

 

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb