Fő tartalom átugrása

Koronavírus - Újabb három embernél diagnosztizálták a fertőzést

Írta: mti
Megjelent: 2020. március 12. Csütörtök, 11:38

capture 20200312 113522

Budapest, 2020. március 12., csütörtök (MTI) - Újabb három embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést, ezzel 16-ra nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon - közölték a koronavirus.gov.hu honlapon csütörtök délelőtt.

 

 

A közlemény szerint egy iráni és két magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést: egy a Szent János kórházban már napok óta elkülönített magyar nőnél, egy újabb iráni - szintén abban a kórházban megfigyelés alatt álló - diáknál (az első iráni beteg kontaktjánál) és egy a napokban Izraelben járt magyar férfinél.

 

Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és a kontaktkutatás.

 

Velük együtt Magyarországon 16 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván: kilenc iráni, egy brit és hat magyar állampolgárt.

 

A karanténban lévők száma 69-ről 65-re csökkent, és már 730 laboratóriumi vizsgálatot végeztek el a koronavírus kapcsán.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb