MTI HÍREK

20220816 MTI G0528

Budapest, 2023. március 21., kedd (MTI) - Az erdőkkel egy egészségesebb és jobb világot teremthetünk saját magunk és az utánunk következő generációk számára - emelte ki az Agrárminisztérium közleménye szerint köszöntő beszédében Zambó Péter az AM erdőkért felelős államtitkára a tárca konferenciáján, melyet az Erdők Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián rendeztek.

 

 

A közlemény szerint az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kormány kiemelkedően fontosnak tartja az erdők egészségi állapotának megőrzését és javítását. Hangsúlyozta, a magyar erdők már napjainkban is a leglátogatottabb belföldi turisztikai célpontnak számítanak.

 

Felkeresésük jelentősen megugrott a világjárvány időszakában, és azóta sem csökkent, meghaladja az évi 40-50 millió látogatási alkalmat. Zambó Péter fontos tapasztalatként említette, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltoztak a látogatási szokások.

 

Általánossá vált a napi rendszerességű ottlét az erdőben. A gyalogos kirándulás, a bakancsos turizmus mellett pedig a futás, a kerékpározás vagy éppen a lovas sportok is országszerte elterjedtek. A társadalom egyre nagyobb mértékben és egyre változatosabb formában igényli az erdei kikapcsolódás lehetőségét - írták.

 

Az államtitkár hozzátette, a magyar kormány elkötelezett abban, hogy minden magyar állampolgár élvezhesse az ország erdeinek hasznait. 2010 óta következetesen támogatják az aktív erdei turizmust. A Bejárható Magyarország Program, a Téry Ödön Turistaház Fejlesztési Program és számos egyéb kezdeményezés eredményeként Magyarország olyan erdei turisztikai infrastruktúrával rendelkezik, amely képes kiszolgálni az évi 40-50 millió látogató igényeit.

 

Ennek a munkának az élén jár az állami erdőgazdasági cégcsoport, amelynek tagjai mintegy 33 milliárd forintot fordítottak az elmúlt időszakban turisztikai fejlesztésekre. Az államtitkár kitért a világnappal összefüggésben az erdők egészségi állapotára is, ahol kényes egyensúlyt kell fenntartani, hiszen minél több embernek kínálnak kikapcsolódást az erdőterületen, miközben magukat az erdőket is meg kell menteni a klímaváltozás káros hatásaitól.

 

Az Agrárminisztérium éppen ezért a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervében a korábbi időszaknál háromszor nagyobb, összesen mintegy 310 milliárd forint támogatási keretet irányzott elő a magyar erdőgazdálkodás fejlesztésére. Zambó Péter kifejtette, "a cél, hogy több erdőnk és jobb, egészségesebb erdeink legyenek, amelyeket ütős vállalkozások kezelnek.

 

Ebben támogatják az erdőgazdálkodókat, hogy a társadalmi hasznot is jelentő tevékenységük a hazai és az európai piacokon is versenyképes legyen". Kiemelte továbbá, hogy folytatódik az Országfásítási Program is, amelynek kézzelfogható eredménye, hogy az ország fával borított területe már eléri a 25,4 százalékot - olvasható az AM közleményében.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.