Fő tartalom átugrása

Milliárdos fejlesztés a mátraszentistváni Síparkban

Írta: mti
Megjelent: 2025. február 03. Hétfő, 03:49

matraszentistvan

Jelentős fejlesztések indulnak a mátraszentistváni Síparkban és a tervek szerint még idén felépül egy újabb négyüléses felvonó.

 

 

A 20 éves létesítmény vasárnapi tájékoztatása szerint a beruházások a kormány által 2021-ben elfogadott Mátra Térségi Aktív Turisztikai Stratégia alapján valósulnak meg.

Az új felvonó elemei már megérkeztek Ausztriából, kialakítanak egy másfél kilométeres, a magyar hegyekben kiemelkedően hosszú családi sípályát izgalmas nyomvonallal, duplájára növelik a síoktató terület nagyságát és új lehetőséggel várják majd a szánkósokat is.

Az új pályarendszer Magyarországon egyedülálló módon két települést, Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót is összeköti, vagyis az Alpokból ismert "síhinta" jön létre. Mindkét falu szálláshelyeiről néhány perces sétával elérhető lesz a síközpont, így nem is kell autóba ülniük a vendégeknek.

A közlemény szerint jövő nyárra elkészül az alpesi játszótér, meglepetés élményelemekkel és létrehoznak egy hegyikerékpár-pályát is.

Elkezdődik a síközpont négy évszakossá alakítása, így a jelenleg csak a télre korlátozódó, átlagosan 2 és fél, három hónapos turisztikai szezont tíz hónaposra lehet növelni a Felső-Mátrában, ezzel is biztosítva a hosszútávú fenntarthatóságot.

Magyarország legnépszerűbb családbarát síterepén az elmúlt húsz évben több mint 800 ezer vendég csatolt lécet, illetve deszkát, közülük csaknem 100 ezren itt tették meg az első métereket.

A fejlesztések a Síparkot 20 éve üzemeltető, száz százalékban magyar tulajdonban lévő családi vállalkozás magánberuházásából valósulnak meg, mintegy 1,5 milliárd forint értékben.

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb