
Vati József független jelölt nyerte a polgármester-választást a Somogy vármegyei Bedegkéren, ahol a képviselő-testület négy tagját is megválasztották a vasárnap tartott időközi voksoláson.

A rendkívüli hidegben a tervezettnél gyorsabban fogynak a hajléktalanellátásban gyakran pótlásra szoruló ruhaneműk, ezért több vidéki városban és Budapesten is a lakosság segítségét kéri a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - közölte a karitatív szervezet vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.

Az éves szinten járó kedvezményes földgázmennyiség nem vész el, azt legkésőbb az éves elszámolószámlában minden ügyfél esetében elszámolja az MVM - közölte a társaság szombaton Facebook-bejegyzésében.

Átlagosan 11 nappal csökkent a havas napok száma Magyarországon 1980 óta - derült ki a HungaroMet Zrt. összesítéséből.

A hideg, havas időben több helyen mentettek meg kihűlt, illetve kihűlés közeli állapotba került embert az országban. A mentőszolgálat azt kéri: figyeljünk egymásra az extrém hidegben.

A télies útviszonyok, illetve az esetleges váltóállítási problémák miatt országszerte hosszabb menetidővel közlekednek szombaton is a Volán-buszok és a vonatok, kimaradó járatokra is kell számítani - közölte a MÁV-csoport a honlapján.

A Balaton jegét vastag hóréteg borította be pénteken, ami visszafogja majd a jégképződést, így továbbra is életveszélyes rámenni a tó jegére - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Visegrád, 2026. január 8. A drónnal készült felvételen a behavazott visegrádi vár, a háttérben Nagymarossal 2026. január 8-án. MTI/Máthé Zoltán

A várható ónos eső miatt Somogy vármegye iskoláinak túlnyomó részében rövidített órákat tartottak vagy a délutáni foglalkozásokat törölték pénteken, Somogyban és Baranyában is kulturális rendezvények, köztük színházi előadások maradnak el.

Az észak-balatoni vonalon okoz jelentősebb fennakadást a téli időjárás péntek hajnalban, a többi vonalon azonban folyamatos a közlekedés - közölte a MÁV.

Különleges biztonsági intézkedések mellett kedden kiemelték a magyar koronázási palástot vitrinjéből a Magyar Nemzeti Múzeumban. A történelmi ereklye az épületen belül ideiglenesen egy másik védett helyet kapott.