
Budapest, 2017. szeptember 6. Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyző egy gyermeket visz motorkerékpárral a Pető Intézet rendhagyó, motoros felvonulással egybekötött tanévnyitóján az intézmény előtt 2017. szeptember 6-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

Tormafölde, 2017. szeptember 5. Szedik a fügét a Fügeliget Kft. gyümölcsösében a Zala megyei Tormaföldén 2017. szeptember 5-én. Az öthektáros ültetvényen ezerkétszáz tőn érik a füge folyamatosan, a nyár elejétől szeptember végéig. MTI Fotó: Varga György

Szolnok, 2017. szeptember 2. A Pest-Szolnok vasútvonal megnyitásának 170. évfordulója alkalmából 2017. szeptember 2-án a Nyugati pályaudvarról érkezik a 242,001 pályaszámú áramvonalas gőzmozdony által vontatott szerelvény a szolnoki Reptárba, amelynek területén állt az egykori szolnoki vasútállomás. A szerelvény a Szent Korona másolatával érkezett. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Gyula, 2017. szeptember 2. A II. Országos sírásó verseny Gyulán 2017. szeptember 2-án. A versenyzőknek minél rövidebb idő alatt kellett kiásni egy 80 centiméter széles, 200 centiméter hosszú és 160 centiméter mély sírhelyet. A kiásott földet vissza is kellett hantolni. MTI Fotó: Rosta Tibor

Alsómocsolád, 2017. szeptember 2. Kés- és fejszehajító Európa-bajnokság a baranyai Alsómocsoládon 2017. szeptember 2-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

Budapest, 2017. augusztus 31., csütörtök (MTI) - Szeptemberben több rendőr lesz azoknak az iskoláknak a környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, de polgárőrök is segítik az iskolakezdéshez kapcsolódó feladatokat - erről Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője beszélt az MTI-nek. A rendőrség csütörtökön, a székesfehérvári István Király Általános Iskolában kezdte meg a tanévkezdéshez kapcsolódó figyelemfelhívó kampányát.

Budapest, 2017. augusztus 31. Csurgó Attila ezredes, a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka robbanótesteket mutat egy tűzszerészjárműben 2017. augusztus 31-én a II. kerületi Baka utcában, ahol több mint húsz világháborús robbanótestet találtak egy építkezés közben. A világháborús hadianyagot későbbi megsemmisítés céljából gyűjtőbe vitték. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Budapest, 2017. augusztus 31., csütörtök (MTI) - Ma véget ér a diákoknak a két és fél hónapos nyári vakáció, pénteken megkezdődik a 2017/18-as tanév. Szeptembertől 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista kezdi meg tanulmányait az iskolákban, az óvodások száma 314 ezer. A nemzeti tanévnyitót idén Nagykőrösön tartják.

Budapest, 2017. augusztus 30., szerda (MTI) - Átadják csütörtökön első olyan beléptető kapukat Budapesten, amelyeket az elektronikus jegyrendszer részeként minden metróállomáson telepítenek majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel szerdán.

Budapest, 2017. augusztus 29., kedd (MTI) - Évről évre csaknem tucatszor riasztják a mustgáz miatt a tűzoltókat, és bár egyszerű a balesetek megelőzése, szinte egyetlen esztendő sem telik el tragédia nélkül - hívta fel a figyelmet katasztrófavédelem.

Sármellék, 2017. augusztus 27. A világ egyetlen repülőképes Li-2-es (szovjet gyártású DC-3-as) repülőgépe először landol a Hévíz-Balaton Airport kifutópályáján 2017. augusztus 27-én. Az 1949-ben Taskentben gyártott repülőgépet a Magyar Néphadseregnél helyezték üzembe, majd 1958-ban a Malévhoz került.

Zamárdi, 2017. augusztus 27. Gólyalábasok a Strand Fesztiválon Zamárdiban 2017. augusztus 26-án. MTI Fotó: Bodnár Boglárka