
Budapest, 2017. augusztus 20. Turista hajók vonulása, elöl két katonai naszád a vízi és légi parádén az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a Duna Országház előtti szakaszán 2017. augusztus 20-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Budapest, 2017. augusztus 20. Felvonják a nemzeti lobogót az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren 2017. augusztus 20-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Kozármisleny, 2017. augusztus 18. A pécsi tv-torony díszkivilágításban Kozármisleny felől fotózva 2017. augusztus 18-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

Debrecen, 2017. augusztus 17. 3D-s fényanimációt vetítenek a debreceni református Nagytemplomra a Fények éjszakái rendezvényen 2017. augusztus 17-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Budapest, 2017. augusztus 16., szerda (MTI) - Az első nyelvvizsga megszerzésének állami támogatása jövőre átlagosan 34 500 forintos megtakarítást jelent a fiataloknak és családjuknak - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Budapest, 2017. augusztus 16., szerda (MTI) - A nemzeti tengelysúlymérő rendszer (tsm) kivitelezési munkálatai a jövő hét végére minden frekventált helyen befejeződnek - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Budapest, 2017. augusztus 16. Az augusztus 20-i tűzijátékot lebonyolító Nuvu Kft. szakemberei tűzijátékbombákat telepítenek egy uszályra a csepeli szabadkikötőben 2017. augusztus 16-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Budapest, 2017. augusztus 16. A belga Dimitri Vegas - Like Mike DJ-páros koncertje a 25. Sziget fesztivál ötödik napján, 2017. augusztus 15-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Nagykanizsa, 2017. augusztus 16. A hosszú expozíciós idővel készült képen meteorok Nagykanizsa fölött, a Förhénc-hegyi kápolnától fotózva 2017. augusztus 15-én. A Föld belépett a Perseida meteorraj összetevőit alkotó 109P/Swift-Tuttle üstökös pályája mentén szétszórt porfelhőbe. MTI Fotó: Varga György

Budapest, 2017. augusztus 15. Colorparty a Hajógyári-szigeten a 25. Sziget fesztivál utolsó napján, 2017. augusztus 15-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Budapest, 2017. augusztus 14., hétfő (MTI) - Közös gyakorlatot tart a brit és a magyar légierő, emiatt augusztus 25-éig nagyobb zajra kell számítani a Dunántúlon - közölte a Honvédelmi Minisztérium hétfőn az MTI-vel.

Esztergom, 2017. augusztus 15. Debrecen és Esztergom közös virágkarneváli kocsija az esztergomi bazilika mellett 2017. augusztus 15-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt