
Budapest, 2017. július 6., csütörtök (MTI) - Augusztus végéig több mint ezer véradást szervez országszerte a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.

Győr, 2017. július 5. A Magyar Honvédség Szentesi Fokos 2017 elnevezésű, a Saber Guardian 2017 nemzetközi gyakorlatsorozat keretében tartott vízi átkelési gyakorlata a Mosoni-Dunán 2017. július 5-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Június 30-án járt le a határideje az előrefizetős SIM-kártyák adategyeztetésének, és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) beérkezett szolgáltatói adatok szerint a kártyák több mint kétharmadát egyeztették az előfizetők a szolgáltatókkal. Aki lecsúszott a határidőről, annak mindhárom szolgáltatónál lehetősége lesz új szerződéskötés mellett a hívószáma és az egyenlege visszaszerzésére.

Dombrád, 2017. július 3. A Tiszai PET Kupa résztvevői induláshoz készülődnek Dombrádon 2017. július 3-án. Tizenhat, ártéri hulladékból épült hajó és legénysége indult el, hogy a Tisza 71 kilométeres szakaszán Tiszalökig begyűjtsék a hulladékot. MTI Fotó: Balázs Attila

Budapest, 2017. július 3. Baán László, Szépművészeti Múzeum főigazgatója (b) és Kőszegi Antal főmérnök a múzeum felújítás alatt álló Román csarnokában 2017. július 3-án. A múzeumot átfogó rekonstrukciója után, 2018 őszén veheti ismét birtokba a közönség. MTI Fotó: Kallos Bea

Vízsugárral köszöntik a TAP Portugal légitársaság Lisszabonból érkező repülőgépét a Liszt Ferenc-repülőtéren 2017. július 3-án. Az újraindított járat hetente hétszer közlekedik a két főváros között. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Sopron, 2017. július 1. Az ausztrál Pendulum együttes koncertje Sopronban, a 25. VOLT Fesztivál harmadik napján, 2017. június 30-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

Pécs, 2017. június 30. Fényfestés Pécs belvárosában a Zsolnay Fényfesztiválon 2017. június 30-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

Budapest, 2017. július 1. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavató ünnepsége a budapesti Kapisztrán téren 2017. július 1-jén. MTI Fotó: Kallos Bea

Budapest, 2017. július 1., szombat (MTI) - Az adategyeztetési határidőt, június 30-át követően is visszaadhatják a szolgáltatók a feltöltőkártyás előfizetésekhez tartozó mobilszámokat és azok egyenlegét azoknak, akik nem azonosították magukat időben, de később megteszik ezt.

Budapest, 2017. június 30. Juan Velarde spanyol pilóta repül a Duna felett a Red Bull Air Race hétvégi futamának szabadedzésén Budapesten, az Erzsébet híd előtt 2017. június 30-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Sopron, 2017. június 30. Jess Glynne brit énekes koncertje Sopronban, a 25. VOLT Fesztivál második napján, 2017. június 29-én. MTI Fotó: Mohai Balázs