
Ma helyezik végső nyugalomra Ferenc pápát, a gyászszertartás délelőtt 10 órakor kezdődik a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren.

Óriási az állattartók felelőssége a ragadós száj- és körömfájás vírus terjedésének megállításában, minden gazdálkodónak be kell tartania az előírásokat - hangsúlyozta az agrárminiszter pénteki budapesti sajtóbeszélgetésén.

Elindult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján az eNYUGTA-aloldal, ahol a hivatal minden fontos információt közzétesz a július 1-jén induló e-pénztárgép-rendszerről.

Nyolc órán át kellett sorban állnia annak, aki látni akarta a Szent Péter-bazilikában felravatalozott Ferenc pápát szerdán.

Több mint 28 ezer csapattag, egyéni induló futó és kerékpáros kísérő áll rajthoz hétvégén a 19. NN Ultrabalatonon.

Csütörtökön, Szent György napján munkaszüneti nap lesz a rendőrségen - hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán a rendőrség honlapján.
Június 30-ig kérhetik az automatikus öt havi pótlékmentes részletfizetést azok a magánszemélyek, akik nem tudják a gépjárműadót egy összegben rendezni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai közleményében.

A kormány döntést hoz arról, hogy Ferenc pápa temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja - mondta a kormány.hu-nak a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn. Fotó: MTI

88 éves korában meghalt a katolikus egyház feje, írja az AP. A lap Kevin Ferrell bíborost idézi. Ma reggel 7 óra 35 perckor Ferenc pápa visszatért az Atya házába. Egész életét az Úr és az egyházának szolgálatába állította. Via: 24.hu

Órákon belül felszámolják a ragadós száj- és körömfájásvírussal fertőzött rábapordányi állattartó telepet - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten. Hozzátette: a vírus megállításához minden állattartó fegyelmezett együttműködésére van szükség.

Nagyszombaton az esti vigília szertartással kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.

Fontos, hogy az állattartók szigorúan és következetesen betartsanak minden állategészségügyi szabályt és járványvédelmi előírást - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteki közleményében.