Fő tartalom átugrása

Kezdő Marcali versenyzők „greppeltek” Kecskeméten

Írta: Nagy Róbert
Megjelent: 2013. november 04. Hétfő, 11:00

November 2-án Kecskeméten, a Global Grappling XI. gyakorlóversenyén mutatkozott be az MVSZSE Küzdősport Szakosztályának három fiatal versenyzője: Szélesi Melody, Császár Zoltán és Kovács Krisztián. Mindhárman a Noszlopy Gáspár Általános Iskola tanulói.

gy01

A verseny rangját emelte, hogy Sárközi Róbert MMA Európa bajnok tanítványai is tatamira léptek. Bár a rendezvény „gyakorlóverseny" volt, a több mint 150 versenyzőt felsorakoztató mezőnyben kiválóan teljesítettek a marcali ju-jitsus fiatalok. Császár Zoltán gi kategóriában I. helyezést, no-gi kategóriában II. helyezést ért el. Kovács Krisztián egy másik súlycsoport gi kategóriájában II, no-gi kategóriában III. helyezést szerzett.

Szélesi Melody a fiúk csoportjában indult, ahol a gi IV. és a no-gi kategória V. helyét harcolta ki magának! A marcali „kezdő" sportolók nem csak ezzel a kiváló eredménnyel hívták fel magukra a résztvevők és a szervezők figyelmét, de sportszerű magatartásból is példát mutattak.

A gyakorlóverseny ismét lehetőséget biztosított a játékvezető-képzésben résztvevő tagjainknak a bíráskodás gyakorlásra. Izsák Bálint és Lisztes Károly a szervezők és versenyzők maximális elismerése mellett „nonstop" vezették le a rendezvény mérkőzéseit. A versenyadminisztrációban Szekér Bianka jeleskedett. Shihan Berkes Lászó (a G4 Liga elnöke) külön megdicsérte a munkájukat, ami messze mutató reményekre jogosítja fel Szakosztályunkat!

{besps}2013/2013-11-04-10-56-56{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb