Mától a felnőttek is bekapcsolódtak …
Nem sok pihenőt kaptak a kézilabdás lányok Balogh Beától. A junior csapat bizony már december 30 –án megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra, a felnőttek pedig ma csatlakoztak.
A csapat háza táján alapvetően minden rendben, akik ma hiányoztak azok a Bárczi Kata kivételével nem betegek vagy sérültek, egyéb okok miatt hagyták ki a mai edzést.
Szükség volt a junioroknál a korai kezdésre, mert már most csütörtökön egy nagyon nehéz megmérettetés vár a lányokra. Marcaliban rendezik a VI. korcsoportos leányok Diákolimpiai Országos Elődöntőinek egyikét. Korai az időpont, az oka pedig egyszerű ez a korcsoport már érettségire készül, ezért a sietség. Persze a mi lányaink még a Hanusz Bogi kivételével nem VI. korcsoportosak, és ez is az oka a várható nehéz küzdelemnek csütörtökön.
A Mohács a Szekszárd és a Győr a másik három résztvevője az elődöntőnek. Reggel sorsolnak és az 1-3; 2-4 szisztéma szerint játszunk. Egy továbbjutó van a januárban, Győrben megrendezendő döntőre. Ha odajutunk, akkor már bőven a papírformát borítjuk, így magunk között szólva. De hát a megyében sem mi voltunk az esélyesek és mégis csak Országos Elődöntőt játszunk! Hajrá Csajok! Hajrá Berzsenyi!
{besps}2014/2014-01-06-18-36-23{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.