Skip to main content

Murakeresztúron jártak a kiskézis lányok …

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2014. szeptember 21. Vasárnap, 05:36

kezilabda

Megkezdődött a bajnokság az U11 –es korosztálynak is. Régiónkban 13 csapat mérkőzik egymással. Az új lebonyolítási rend szerint hetente van forduló a bajnokságban.

Nagyszerű dolog, hogy az utánpótlás nagyságrenddel több mérkőzést játszik egy szezonban mint korábban. Viszont meglehetős fejfájást okoz az egyesületi vezetőknek, hiszen a csapatok felkészítői rendszerint a bázis egyesületek felnőtt játékosai, és rendszerint nekik is bajnoki forduló van a hétvégeken.

Így volt ez tegnap a csapatunk esetében is. Balogh Piroska itthon játszott a Budaörs ellen az NBI/B –s bajnokságban. Az általa trenírozott csapat Balogh Bea irányításával pedig Murakeresztúron játszott. Ráadásul délelőtt 10 kor játszottak egy mérkőzést a kicsik, majd este fél hatkor a következőt. Ugyan ez a probléma jelentkezik majd például 28 –n a Siófokra látogató U13 esetében is. A csapat edzője Sári Árpád, Szekszárdon mérkőzik a felnőtt és a junior csapattal.

Mindenesetre az U11 egy mérkőzést nyert egyet vesztett, Balogh Bea értékelése:

Az első mérkőzés eredménye is jelzi, hogy óriási különbség volt a két csapat között a javunkra. Csak dicsérni tudom a lányokat, mindenki kapott játéklehetőséget és mindenki élt is a lehetőséggel. Ügyesek voltak!

A második mérkőzésünkön egy nagyon jó első félidőt játszottunk a Kozármisleny csapatával. Azért van ennek nagyon nagy értéke, mert a Kozármisleny előttünk jár. A mai játékunk és az eredmény is bizonyítja, hogy mi azért egyre jobban közelítünk feléjük. A második félidőben azért már „kijött" a két csapat közötti különbség. A lányaink nem adták fel és mindent megtettek annak érdekében, hogy nyerjünk. Ez sajnos nem sikerült. Emelt fővel jöttünk le a pályáról, mert nagyon nagyot küzdöttek a lányok, mindenki megtett mindent

Gyermekbajnokság leány U11 / Zákányi Bálint régió
Csurgói Női Kézilabda Club - Marcali Város Szabadidő SE kézilabda mérkőzés: 3-21 (3-13)
Marcali Város Szabadidő SE - Kozármisleny Sportegyesület 2 kézilabda mérkőzés: 15-20 (10-8)

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb