Elülnek a hullámok ...
Tegnap este újabb szülői értekezletet tartottak a Marcali és Balatoni Úszó- és Szabadidő Sport Egyesületnél. Rendeződni látszik a kialakult helyzet. Lesz edzője, versenyzési lehetősége a gyerekeknek. Arany Attilával az egyik érdekelt szülővel beszélgettem, és kértem adjon tájékoztatást olvasóinknak a történtekről. Attila készséggel eleget tett ennek, de volt egy kérése a múlttal ne foglalkozzunk.
Milyen döntés született tegnap este?
A szülők egy része azért hívta össze a megbeszélést, - és erről értesültek azok a szülők is, akik korábban már elvitték más egyesületekhez gyerekeiket, illetve decembertől, januártól szüneteltették az edzéslátogatást-, hogy mindenki „első kézből" kapjon tájékoztatást az úszóegyesületben kialakult változásokról, mely reményeink szerint végre tényleg a gyerekek érdekében fontos és pozitív változást hozhat.
A korábbi edző, edzők sajnálatos távozását követően többen, sőt nem túlzás azt mondani, hogy a szülők többsége úgy gondolta, hogy nem felel meg nekik az az edző, aki a helyükre érkezett, s némi joggal is, de nem látták biztosítottnak gyermekeik további sportolási lehetőségét. Szép számban vannak azok a szülők, akik január óta nem hozták le a gyermekeiket az uszodába a kialakult helyzet miatt, s vannak, akik jelentős áldozatot vállalva inkább elvitték a sportoló gyerekeket Keszthelyre, Kaposvárra, Balatonboglárra annak érdekében, hogy a megfelelő edzésmunka mellett a gyerekek fejlődése ne törjön meg. Természetesen mindkét álláspontot meg lehet érteni, hiszen egy komoly sportoló esetében elengedhetetlen a kiszámítható körülmények között végzett folyamatos, felépített edzésmunka (és Marcaliban mind az úszók, mind a triatlonosok között is akad ilyen gyerek). Az is érthető, ha valaki pusztán a bizonytalanság, vagy esetleges korábbi sérelmek miatt nem viszi le a gyereket az uszodába.
A szülök egy része azonban abban gondolkozott, hogy helyben kell megoldást találni, akár kompromisszumok árán is, hiszen abban egyetérthetünk Marcaliban infrastruktúra tekintetében rendkívül jó adottságok vannak. Az sem elhanyagolható, hogy egy általános iskolás gyereknek heti 4,5,6... edzésre vidékre eljárni óriási plusz terhet jelent az iskola mellett.
Az egyesület elnöke, felvette a kapcsolatot a Balatoni Úszóiskola vezetőjével, aki készségesen állt rendelkezésre. Néhány szülő is egyeztetett a múlt héten az edzővel, s mindannyian pozitív véleményt fogalmaztak meg. A balatonboglári Balatoni Úszóiskola biztosítja mostantól a szakmai feltételeket a marcali úszók számára.
Ilyen előzmények után került sor tegnap a szülőértekezletre...
Egy rendkívül korrekt, szimpatikus vezetőt ismertünk meg Ányos Viktor személyében, úgy gondolom és a szülők nagy többsége is úgy nyilatkozott, hogy tisztességes, elfogadható ajánlatot kaptunk. Aki a korábbi rendezetlen helyzet miatt vitte el, vagy nem hozta le az uszodába gyermekét, az véleményem szerint nyugodtan visszatérhet. Rendezett és korrekt feltételek mellett sportolhatnak a jövőben a gyermekek, természetesen továbbra is Marcali színekben.
A stabil edzői háttér biztosított, a Balatoni Úszóiskolának jelenleg hét edzője van, így véletlenül sem fordulhat elő, hogy az edző hiánya miatt elmarad egy foglalkozás. s a gyermekek versenyeztetése is megoldódik. A boglári egyesületnek jelenleg is van Balatonszemesen és Lengyeltótiban kihelyezett edzőhelye. Van ebben gyakorlatuk. A Balatoni Úszóiskola Kft nyerte el az újonnan intézményesült Dunántúli Nemzeti Triatlon Központ vezetésének jogát a Héraklész Programon keresztül. Az úszás és a triatlon mellett vízilabdával is foglalkoznak.
Ki viseli a költségeket?
A megállapodás úgy szól, hogy a szülők továbbra is 4500 forintot fizetnek havonta, s ezért a gyermekeik ez egyesület edzésein részt vehetnek. Nyilván az edző(k)nek költségei vannak, de az ideális létszám elérése esetén, a befizetett díj 70%-a fedezné ezt, s a fennmaradó 30%, valamint a támogatások, pályázati pénzek pedig a gyermekek felszerelésére, versenyeztetésére fordítható.
Hány edző lesz?
Először a gyerekeket kell visszacsábítani a medencébe, ez a legfontosabb, s ha sikerül, utána lehet ez kérdés. A tegnapi napon ismertetésre került az edzésterv is, mely szerint hétfőtől péntekig naponta van edzés. Hétfőn 16:30 –tól, a versenyzőknek, a többi munkanapokon 15:30-tól.
Tervek?
A gyerekek nyugodt sportolási lehetőségének és versenyeztetésének biztosítása. (Mi már ezzel maximálisan megelégednénk). Tegnap elhangzott, hogy legalább két úszótábort is szerveznek a nyárra Marcaliban, amely kellő érdeklődés esetén akár több is lehet.
Köszönöm! Mostantól remélem már csak a sikerekről számolhatok be!