Fő tartalom átugrása

Évzáró sakkbajnokság Kéthelyen

Írta: Horváth József
Megjelent: 2016. január 01. Péntek, 10:24

DSCF4360

Hagyományokhoz híven a kéthelyi sakkozók egy házi sakkbajnoksággal zárták az évet. Három csoportban 24 fő küzdött meg a kupákért, érmekért.

 

A „C” csoportban lányoknál első Fekete Luca, második Harmath Borbála harmadik Tamás Zsófia, a fiúknál első Csegzi Milán, második Takács Dominik, harmadik pedig Takács Soma lett.

 

Kellemes meglepetésre a negyedikes diákok párharcában a legfiatalabb versenyző is beleszólt, Tamás Bálint személyében aki a bajnokot is bemattolta.

 

A „B” csoportban Takács Andrásnak sikerült a legtöbb pontot összegyűjtenie, második helyen Fekete Ákos, a harmadik helyen pedig a jól hajrázó Pálfi Gergő végzett. A lányoknál Léránt Boglárka végzett, aki kiemelkedett a fiúk mezőnyéből is. Második Misák Kitti, harmadik Szilágyi Alexandra lett. Tóth Lóránt és Ambrus Noel különdíjban részesültek, nekik ötödikesként kicsit erős volt a zömében hetedikesek mezőnye.

 

Az „A” csoportban a lányoknál Huszár Nóra első, Hamrik Bianka második, Szerpák Anita pedig harmadik helyezésig jutott. Fiúknál Pálfi Péter győzött, mögötte Hosszú Kristóf végzett, a bronzérem pedig Kovács Andrásnak jutott. Ebben a csoportban a felnőtt bajnokságban edződött rutinos játékosok kiemelkedtek a versenyzők közül.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb