Fő tartalom átugrása

Megvédte bajnoki címét az MVFC U14-es csapata!

Írta: Péter Csaba
Megjelent: 2019. május 25. Szombat, 04:15

DSC 5850 lead

Péntek délután, a bajnokság utolsó fordulójában fogadtuk a még szintén bajnokesélyes Balatonszárszó csapatát.

 

Egy hete azt írtam, "nem lesz egyszerű", hát valóban nem volt az. Egy a tavalyitól kiegyensúlyozottabb, folyamatosan kiélezett, még a legvégén is három esélyes bajnokság legvégén mindkét csapat bajnok szeretett volna lenni. Így egy mindenképpen győzni akaró, ezért mindent elkövető vendégcsapat érkezett hozzánk. Végig nagy iramú, izgalmas, az átlagostól is keményebb, küzdelmes mérkőzést játszott a két csapat. 0-1-es félidőt követően a második játékrészben sikerült egyenlítenünk, így a játék képe alapján egy igazságosnak mondható 1-1-es döntetlennel zárult a mérkőzés. Ez az eredmény mégis számunkra volt kedvezőbb, mert a megszerzett egy ponttal biztossá vált, hogy a csapat megvédte bajnoki címét!

 

Elismerés, és köszönet a csapatnak, minden egyes játékosának, edzőjének az egész szezonban nyújtott teljesítményükért, hogy ennyi örömöt, és élményt nyújtottak az őket minden körülmények között, mindenhova elkísérő lelkes szurkolóiknak!

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb