Fő tartalom átugrása

Az idény véget ért, de ősszel visszatérünk

Írta: Somogy Megyei Kosárlabda Szövetség
Megjelent: 2020. május 19. Kedd, 05:16

kosarlabda

Terveink szerint októberben a Somogy Megyei All-Star gálával vezetjük fel a 2020/2021-es idényt. Mint ismert a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége március 13-án előbb felfüggesztette, majd március 17-i elnökségi értekezletén befejezettnek nyilvánította az összes 2019/2020-as bajnokságát.

 

 

Ez természetesen az élvonalbeli és utánpótlás bajnokságok mellett az amatőr bajnokságokat is érintette, így a Somogy megyei kosárlabda-bajnokság 2019/2020-as idénye is véget ért. Az MKOSZ döntő többségű határozata alapján a pontvadászatok az addigi eredmények szerint befejeződtek, amelynek értelmében sem bajnokot, sem további helyezéseket nem hirdetünk.

 

A megyei bajnokságban a csapatokra az alapszakaszból 3-4 mérkőzés mellett a teljes rájátszás is várt volna. Reményeink szerint a helyzet normalizálódása után a 2020/2021-es bajnokság már a korábbi évekhez hasonlóan zajlik majd.

 

Az SMKSZ tervei szerint a jövő évi bajnokság a szokásos időszakban, októberben tud majd rajtolni. Természetesen az eredetileg március 14-re első alkalommal kiírt Somogy Megyei All-Star gálamérkőzésről sem feledkeztünk el. Amennyiben a megfelelő szabályozások ezt lehetővé teszik, akkor a bajnoki idény beharangozásaként, az októberi rajt előtt kerülne megrendezésre a sokak által várt találkozó.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb