30 évvel ezelőtt, az MVSZSE megalakulása és a Sportcsarnok átadása, nagyszerű lehetőséget jelentett a kézilabda sportág helyi fellendülésére, egyértelműen alapköve volt egy későbbi sikertörténetnek.

De ne szaladjunk ennyire előre! Korábban is létezett női csapat Marcaliban, a megyei osztályban hosszú éveken keresztül, hobbiból játszottak. Egy idő után azonban az idősebb játékosok abbahagyták a játékot, és átmenetileg megszűnt a kézilabdázás a városban.

Mindinkább az iskolai sportra helyeződött a hangsúly. A Mikszáth Utcai Általános Iskolában Kiss László testnevelő irányításával egy tehetséges kis csapat kezdte bontogatni szárnyait. Megyei Diákolimpia döntőt, és regionális versenyeket nyertek a fiatalok.

Eljött az idő, hogy újra bajnoki mérkőzéseken mutassa meg tudását a Marcali kézilabdacsapat. Néhány felnőtt játékossal kiegészülve 1993-ban, immár MVSZSE néven, az új sportcsarnokot birtokba véve, ismét a megyei osztályba nevezett a csapat. Az szinte azonnal kiderült, hogy játékerejét tekintve az együttes a bajnokság egyik esélyese. Végül négy pont különbséggel az élen végeztek és kiharcolták az NB II-es szereplés lehetőségét.

A harmadosztályban négy éven keresztül szerepelt a csapat Kiss László vezetésével, aki ekkor már a Sportcsarnok igazgatója volt. További erősítések érkeztek az együtteshez, és az új játékosokkal az NB I/B-s tagságot tűzte ki célul az egyesület. A bajnokságban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, az utolsó mérkőzésen a Siófok idegenbeli legyőzésével a Marcali VSZSE sporttörténelmet írt, és megszerezte az NB II-es bajnoki aranyérmet.

Az NBI/B -re a nyári felkészülés során már napi két edzéssel, Tóth István edző vezetésével készült a csapat. Több, élvonalból érkező játékost is sikerült igazolni, így alaposan megerősödött az együttes. Az első mérkőzés még döntetlen eredményt hozott a későbbi válogatottakkal szereplő FTC II ellen, majd fantasztikus győzelmi sorozatba, menetelésbe kezdett a Marcali. A vége ezüstérem lett.

A MKSZ felajánlotta az együttes számára az élvonalbeli szereplés lehetőségét. Gyorsan dönteni kellett, hogy elfogadja-e a csapat a váratlan esélyt. Szerencsére most is jó döntés született, az egyesület bevállalta a bombaerős magyar első osztályt. Megtörtént a csoda, az élvonalig jutottak a kézilabdázó lányok.

További erősítésekre volt szükség, így 1999 nyarán újabb, NB I-ből érkező játékosok kerültek Marcaliba. A két élvonalbeli évben a papírformának megfelelően túlsúlyban voltak a vereségek, de nagyszerű mérkőzéseket játszott a csapat a Dunaferr és a Debrecen ellen is. A Bp. Spartacus és a Cornexi legyőzése pedig felejthetetlen élmény volt a szépszámú szurkolótábor számára. A Csarnokba ugyan elvileg nem férnek be 700 -an, de úgy gondoljuk, hogy ennél is többen voltak egy-egy kézilabda mérkőzésen.

A felejthetetlen élvonalbeli idények után 17 éven keresztül az NBI/B-ben szerepelt a csapat, ahol több alkalommal is érmes helyen végeztek. Tóth István edző, és néhány idősebb, rutinos játékos távozása után ismét a saját nevelésű marcali fiatalok kaptak főszerepet. Fuisz János – mintegy megismételve a történelmet – a helyi általános iskolákból kezdett csapatot építeni. A kis társaság megnyerte a Cell Kupát, több alkalommal a Balaton kupát és a Kanizsai Dorottya Kupát. Legnagyobb sikerük – melyet már Balogh Beatrix edzővel értek el – a IV. korcsoportos Diákolimpia megnyerése volt. Középiskolásként ezek a lányok alkották az utolsó néhány NB I/B-s évben a csapat gerincét.

Sajnos a továbbtanulás miatt szinte a teljes gárda távozott Marcaliból, és a 2018/19-es idénytől már csak az NB II-es szereplést tudta vállalni a csapat, Balogh Piroska vezetésével. Újabb 4 év elteltével ez az osztály is túl nagy falatnak bizonyult, és – bár az ifisták bajnokságot nyertek - a felnőtt csapat kiesett a harmadosztályból. Ezt követően 1 évig csak az ifjúsági bajnokságban indult az MVSZSE, idén pedig újra a megyei osztályban szerepel. A csapat mellett pedig két olyan személy áll, akik a kezdetektől fogva Marcaliban játszottak, edzősködtek, illetve a szakosztály ügyes-bajos dolgait intézték: Szántó Angéla és Dombóvári Zoltánné.

Bízunk benne, hogy a történelem újra megismétli önmagát, hiszen valami hasonlóval indult annakidején a sikertörténet is…