Megkezdte felkészülését a Marcali Szürkefarkasok u11-es csapata. Hétfőtől péntekig a Városi Fürdőben, illetve a sportcsarnokban edzünk, de a szórakozásra is marad idő a gyakorlás mellett.

Mogyoród, 2025. augusztus 3. A győztes Lando Norris, a McLaren brit versenyzője (k), csapattársa, a második helyezett ausztrál Oscar Piastri (b2) és a harmadik helyezett George Russell, a Mercedes brit versenyzője (j) a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen 2025. augusztus 3-án. MTI/Vasvári Tamás
Tegnap rendezték meg Lókon a III. Marcali Kupa West Balaton Bajnokság 4. fordulóját a Marcali Városi Szabadidő Sportegyesület Lovas Szakosztályának lebonyolításában. A versenynap elején lehetőség volt Caprilli vizsgát tenni. Eredmények!
Az ötödik felkészülési mérkőzését játszotta ma délelőtt a Marcali VFC labdarugó csapata a Sport utcai stadionban. Marcali – Hévíz 2-3 (1-1)

Kós Hubert Európa-csúccsal aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokság pénteki versenynapján.

Szombat és vasárnap kerül sor a jubileumi, 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, amely jelentős felújítás után modernizált külsővel és impozáns körülmények között várja a száguldó cirkusz mezőnyének tagjait, valamint a szurkolókat is.
Tegnap este a Marcali VFC a Zalakomár labdarúgó csapatát fogadta felkészülési mérkőzésen a Sport utcában.
Tegnap este a BLASZ 1 osztályból érkezett az ellenfele, a Marcali VFC labdarúgó csapatának a Sport utcába

Balatonfőkajár, 2025. július 25. Barta Kristóf (elöl) a Yamaha által támogatott utánpótlás-széria, az R3 Blu Cru világkupa betétfutamának Superpole időmérőjén a gyorsaságimotoros Superbike-világbajnokság magyarországi futamának első versenynapján a balatonfőkajári Balaton Park Circuit versenypályán 2025. július 25-én. MTI/Vasvári Tamás
A Budapesti Vasas vízilabdázóinak utánpótlása évtizede már, hogy a Marcali Fürdőben edzőtáborozik július-augusztusban. Most a serdülő korosztály készül délelőttönként.

A hétvégén a balatonfőkajári Balaton Park versenypályán rendezik meg a gyorsaságimotoros Superbike-világbajnokság idei nyolcadik fordulóját, amelynek szombati napján a Superbike géposztályban a sorozat történetének ezredik futamára kerül sor.
Tegnap került megrendezésre a második felkészülési mérkőzés a Marcali VFC és a Nagybajom csapata között, a Sport utcában.