Fő tartalom átugrása

MESEVARÁZS népi mozgásos játékokkal

Írta: Korcsmárosné Tóth Tünde
Megjelent: 2013. december 19. Csütörtök, 04:18

P1070460

Mesevarázs hét programunk hatodik alkalommal került megrendezésre a Marcali Helytörténeti Múzeum állandó kiállításának kékfestő műhelyében 2013. december 9-12-ig.

Mindennap két mese varázsolta el a nagycsoportos gyermekeket óvónénik változatos előadásában. Amitől rendhagyóvá vált a rendezvény, a csodálatos népi gyermekjátékoknak köszönhető. A játékok igényesen kivitelezettek, természetes anyagból készültek (vessző, fa), és a régi népi játékok felelevenítését szolgálják.

A Kulturális Korzóba érkezve a gyerekek úgy juthattak el a mesék birodalmába - vagyis a kékfestő műhelybe -, hogy előbb a népi gyermekjátékokon keresztül ügyességi próbákat kellett kiállniuk, mert csak így nyerhetik el a méltó jutalmat, az őket váró meseélményt. Valamennyi gyermekcsoport, és még az őket kísérő felnőttek is nagyon élvezték a játék örömét.

Meséinket nap, mint nap felvette a TaviTv, és karácsony estétől mindennap látható lesz egy-egy mese a televízióban.Szeretném megköszönni az Idegenforgalmi, Ifjúsági és Sport Bizottság támogatását a játékok beszerzéséhez.

Köszönet kedves Kollégáimnak a mesékért!

Köszönet a Helytörténeti Múzeum, a Kultúrális Korzó igazgatóinak, dolgozóinak, és köszönet a TaviTv munkatársainak a mesék felvételéért és a vetítésért!

Boldog, békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek!

Képek!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb