Caritas Hungarica díjat kapott Kiss Kálmán

Kiss Kálmán, a marcali plébánia irodavezetője október 4-én Caritas Hungarica díjat vehetett át Budapesten. A Katolikus Karitász a Caritas Hungarica díjjal ismeri el azon önkéntesek munkáját, akik hosszú évek óta áldozatos munkájukkal szolgálják rászoruló, magányos, beteg embertársainkat.
Az idei évben, az egész országból, 37 önkéntes részesült az elismerésben, amelyet, az Püspökkari Konferencia megbízásából Beer Miklós püspök és Écsy Gábor a segélyszervezet igazgatója adott át a Magyar Szentek Templomában Budapesten. Az ünnepség 11 órakor hálaadó szentmisével kezdődött, majd ezt követően adták át a díjakat. A Kaposvári Egyházmegyéből hárman részesülhettek ebben az elismerésben.
A Katolikus Karitász vezetősége 2012-ben alapította meg a Caritas Hungarica Díjat. A díj célja biztosítani a karitász önkénteseket arról, hogy az Egyház értékeli a rászorulóknak nyújtott karitatív munkájukat. Ennek jeléül külön kitüntetéssel jutalmazza azokat az önkénteseket, akik ezen a téren a Krisztus szeretetének kimagasló fokát érték el.
A díj célja továbbá buzdítani híveket a karitatív tevékenységre Árpád-házi Szent Erzsébet példája nyomán; és példaképül állítani mások elé azokat a köztünk élő híveket, akik Krisztus szeretetével önzetlenül segítenek a rászorulókon.
Az elismerést azok a plébániai önkéntes karitászmunkatársak kapják, akik a legtöbbet tettek karitatív tevékenységben a rászorultakért: mint például az idősek, betegek, családok, gyermekek, a társadalom peremére sodródottak támogatása.
{besps}2014a/2014-10-04-20-59-50{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.