Fő tartalom átugrása

Lakossági fórum Horvátkúton …

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2014. november 12. Szerda, 20:36

DSC 1622

A fórumon az érdeklődők tájékoztatót hallhattak a projektről, a program szükségességéről, a beruházás aktuális állásáról valamint kérdéseket tehettek fel.

Dr. Sütő László polgármester, tartott egy rövid tájékozatót, amelyben elmondta, hogy a kivitelezés majd csak tavasszal kezdődik. A beruházás eredményeként 200 darab új bekötés és 4.453 méter gravitációs csatorna épül. Elmondta, hogy a forgalmi adóval együtt közel 150 ezer forint terheli bekötésenként a lakosságot. Több finanszírozási modellt is felvázolt, és jelezte, hogy a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet is előkészít egy hitel konstrukciót.

A kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a csatorna kiépítésére a törvény kötelezi a várost, - nevesítve szerepel benne Horvátkút – tehát meg kell építeni azt. Elmondta, hogy Boronkán, Bizén, Marcaliban is hasonló nagyságrendű hozzájárulást kell fizetni. A Város tervezi, hogy 15 havi részletfizetési lehetőséget biztosít, illetve az egyösszegű befizetés esetén kedvezményt biztosít. A házhelyekre a beállás mindenképpen elkészül, aki nem köt rá annak jelentős összegű talajterhelési bírságot kell fizetnie. Amit az állam adóként fog behajtani.

Természetesen igyekeznek minden egyes tulajdonossal a lehető legkedvezőbb megoldást megtalálni.

Rövid információ a projektről:
A KEOP-1.2.0/09-11-2011-0019 azonosítószámú „Marcali város csatornahálózatának és szennyvíztisztító telepének fejlesztése" tárgyú projekt keretében Marcaliban és a Horvátkúti városrészben valósulnak meg fejlesztések. A projekt az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében Európai Uniós és hazai központi költségvetési előirányzatból, valamint BM EU Önerő alapból mintegy 1.474.000.000 - Ft vissza nem térítendő támogatással valósul meg.

{besps}2014a/2014-11-12-20-31-45{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb