Fő tartalom átugrása

Véget ért a lakossági fórumsorozat

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2016. február 09. Kedd, 05:25

DSCN5266

A végére egészen „belejöttünk”, Bizén is és a Noszlopy iskolában is sokan voltak tegnap este a 2016. évi költségvetés tervezetéről tartott fórumok helyszínein.

 

Először Bizén, a Kultúrházban Fekete Lajos önkormányzati képviselő körzetében adott tájékoztatást Dr. Sütő László Marcali Polgármestere. A korábban már megismert adatok lettek pontosítva, ahogy időben egyre közelebb kerülünk a tervezési szakasz végéhez. Az újabb pályázatok miatt - ezeket is át kell vezetni Marcali Város költségvetésén -, 5,5 Mrd Ft. körül lesz a költségvetésünk főösszege. Ebből működésre 2,1 Mrd Ft. –ot fordítunk, a fejlesztésekre 1,5 Mrd Ft. –ot, a különbözet az 5,5 ás a 3,5 között a törvényi előírások miatti tervezés. Természetesen azért szerepel a költségvetésünkben a további 2 Mrd Ft., mert szeretnénk, ha az realizálódna.

 

Megvalósuló beruházás 2016. évben várhatóan a Széchenyi utcai rendelő, és a Park utcai óvoda, a bőlcsöde valamint a GYÉK felújítása. Több olyan korábban már jelzett beruházásról is lesz döntés 2016. második felében, amelyek már erre a pénzügyi évre is befolyással lesznek.

 

Ezek között ismét felsorolta a polgármester úr, a GYÉK, a keleti iparterület, a Művelődési Ház, a Civilek Háza, a Könyvtár, a Bernáth Ház, a birkózó csarnok tervezett felújítását.

 

Ismét szóba került a Dózsa telep rekonstrukciója, a Mesztegnyő – Kelevíz – Bize- Marcali - Kéthely – Balatonújlak - Balatonkeresztúr - Balatonmáriafürdő kerékpárút. A tervezett kerékpár út a 68 –as főút nyugati oldalán 2,2 m szélességben épülne meg, és a településeken átvezető szakasz járda-kerékpárút lenne. Ezzel Bize járda gondjai a nyugati oldalon megoldódnának.

 

Ezt követően Fekete Lajos képviselő úr adott számot 2015 –ről. Röviden ismertette az elmúlt évben történteket, és tájékoztatta a jelenlévőket 2016. terveiről. Ezek között említette, a temető melletti parkoló megépítését is. Jelezte, hogy a GAMESZ közreműködésével folytatódik a vízelvezetés problémáinak orvosolása.

 

A bizei fórumot a Noszlopy Iskola könyvtárában az 1. vk. része és 2. vk. egy része közös fóruma követte. Dr. Mészáros Géza képviselő üdvözölte a jelenlévőket, akiket Dr. Sütő László tájékoztatott a tervezés alatt álló városi költségvetésről. A körzetek képviselői Dr. Mészáros és Fekete képviselő urak is ismertették a 2015 –ben megvalósult, beruházásokat, programokat, 2016 évi terveiket.

 

A felvetett kérdésekre Dr. Sütő László válaszolt. Megtudtuk a 68 –as út elkerülő szakaszán a KÖZUT hozzájárult a mezőgazdasági vontatók közlekedéséhez.

 

Meg tudtuk a GYÉK felújítása miatt szükség lesz a Noszlopyban megoldást találni az étkeztetésre. Az ételt a gimnázium konyhája fogja elkészíteni, és kiszállítani a rekonstrukció ideje alatt.

 

A kóbor kutyákkal kapcsolatos kérdésekre válaszolva a polgármester úr elmondta, a gyepmesterrel új szerződést kötött a város. Rövid időn belül javulást vár az áldatlan állapotok rendezésében.

 

A Dózsa utcai telep rekonstrukciójával kapcsolatban elmondta, hogy nem csak az épületek, hanem az út és a járda megújítása is része a programnak, ahogyan az is, hogy új bérleti szerződések köttetnek az ott lakókkal. A közművek biztosítása előrefizetett „kártyás” mérőórás rendszer alapján lesznek - minden bérleménynél- megoldva. A biztonságot térfigyelő kamerák és megfelelő közvilágítás is segíti majd. A kutyatartás pedig az új bérleti szerződésekben szabályozva lesz. Akik nem tartják be a szerződésben leírtakat azoknak menniük kell!

 

A gyógyszállóval kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva megismételte, hogy két komoly érdeklődés van. Ezen a héten is folytatódnak a tárgyalások.

 

A volt nőtlentisztivel kapcsolatban elmondta, csak a földhivatali tulajdon átvezetés van hátra. Ha a fellendülő ingatlanpiac, hoz beruházót akkor bérlakások lesznek az épületben, ha nem lesz beruházó, akkor valószínűleg elkerülhetetlen lesz a bontás.

 

A városközpont rekonstrukciójára mintegy 575 M Ft. ot tervezünk, de ennek a jelentősebb hányada a korábban felsorolt középületek rekonstrukciója, a kisebb a rész a közterület átépítése.

 

A volt MHSZ lőtérrel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg az marcali íjászok használják azt. Hamarosan rendbe teszik az elhanyagolt épületrészt.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb