Fő tartalom átugrása

Szakmai díjjal tüntették ki a Marcali Múzeumot!

Írta: Samuné Bogyó Hajnalka-Vidák Tünde
Megjelent: 2016. október 12. Szerda, 08:49

 DSC1110

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület 2016. október 7-én, Jászberényben tartotta Kismúzeumi Tagozatának szakmai napját. 2006 óta ezen az eseményen adják át ünnepélyes keretek között a Poroszlai Ildikó-díjat, amelyet évente ítélnek oda egy-egy olyan múzeumnak, amely muzeológiai munkáját hosszabb ideje magas színvonalon végzi.

 

A szakmai közösséget Farkas Edit, a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria igazgatója, Dr. Szabó Tamás, Jászberény Város Polgármestere, Csikós Miklós jászkapitány, Dr. Deme Péter, a Pulszky Társaság elnöke, valamint Hortiné Dr. Bathó Edit, a Kismúzeumi Tagozat elnöke köszöntötte.

 

Ez évben a szakmai zsűri felhívására hat intézményt terjesztettek fel, amelyek közül kimagasló és a múzeumi feladatellátás minden területére vonatkozóan magas minőségű tevékenységével a Marcali Múzeum érdemelte ki az elismerést.

 

A Poroszlai Ildikó-díjat és a hozzá tartozó oklevelet Vidák Tünde múzeumigazgató és Bereczk Balázs Marcali Város alpolgármestere vette át. Az ünnepségen Németh Ildikó közművelődési, idegenforgalmi és turisztikai referens, valamint a múzeum kollektívájának öt tagja is részt vett.

 

A szokásrend alapján 2017-ben az előző év díjnyertese, azaz a Marcali Múzeum szervezi meg a Kismúzeumi Tagozat őszi szakmai konferenciáját.

 

Az emlékplakett és a díszoklevél megtekinthető a Kulturális Korzó aulájában.

 

A Marcali Múzeum munkatársai 2016-ban, akik valamennyien hozzájárultak munkájukkal a Poroszlai Ildikó-emlékérem elnyeréséhez:

 

Babina Csabáné gyűjteménykezelő, Huszár Mihály történész, Ilácsa József múzeumi adatrögzítő, fotós, Nagy Csaba műtárgyvédelmi asszisztens, Omrai Béláné közönségkapcsolati és ügyviteli munkatárs, Sabján Veronika iparművész, Samuné Bogyó Hajnalka múzeumpedagógus-igazgatóhelyettes, Vidák Tünde néprajzkutató-múzeumigazgató.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb