VÁROSUNK

gyenes lead

Március 11-én, Gyenesdiáson versenyeztek a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola néptáncos növendékei. Három csoport és egy szólista képviselte városunkat.

 

A rendezők megadták a módját az idei megmérettetésnek, hiszen a zsűriben helyet foglalt a „Fölszállott a páva” gyermek versenyeinek zsűrijéből is ismert, „Örökös aranysarkantyús”, a „Népművészet ifjú mestere” címmel is büszkélkedhető, a „Fölszállott a páva” felnőtt vetélkedőjét megnyerő Berecz István is.

 

A négy megyéből érkező táncosokat felsorakoztató mezőnyben a marcali táncosok 3 ezüst és 1 arany minősítést szereztek.

 

Ezüst minősítést kapott a második osztályosokból álló PITYPANG csoportunk, a hatodikosok PÁNTLIKA csoportja és a hetedikesek LIPPENTŐS csoportja is.

 

A szólisták között arany minősítést szerzett TAKÁCS GÁBOR BENCE, a néptánc tanszak és a BAGLAS NÉPTÁNCEGYÜTTES táncosa.

 

A táncosok felkészítői Kiss Katalin, Takács Gáborné és Takács Gábor

 

fényképek: Tóth Gábor

 

A felkészítők ezúton is köszönik az önzetlen szülői segítséget, mellyel az egész napos rendezvényen a tanárok munkáját könnyítették meg. KÖSZÖNJÜK!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.