Fő tartalom átugrása

Lakossági fórum a Rákóczi utca átépítéséről

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2019. augusztus 05. Hétfő, 16:55

IMG 6762 lead

Ma délután élénk érdeklődés kísérte Dr. Sütő László fórumát ahol bemutatta a Rákóczi utca Posta-köztől Kopári sarokig terjedő szakaszának felújítási terveit. Képek: Duzsik Niki

 

 

A Marcali Közös Önkormányzati Hivatal közleménye:

 

Hétfőn délután lakossági fórumon ismertettük a Rákóczi utca Posta-köztől Kopári sarokig terjedő szakaszának felújítási terveit. A mellékelt öt tervezői elképzelés összegzéseként a jelenlévők döntő többsége olyan elképzelést támogat, amely megőrzi a parkolók jelenlegi számát, lényegesen több zöld-felületet és virágos területet tartalmaz. Kétszer egy-sávos úttal, csökkentett tehergépjármű forgalommal. Aki szeretne még véleményt nyilvánítani az 2019. augusztus 08-án 14.00 – 16.00 óra között a tervek megtekintése mellett megteheti Dr. Sütő László polgármesternél, és várjuk a véleményeket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen is.

 

Tanulmányterv – 1; Tanulmányterv – 2; Tanulmányterv – 3; Tanulmányterv – 4; Tanulmányterv – 5

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb