Fő tartalom átugrása

Kortárs/Ovis foglalkozás a Korzóban

Írta: MMSZK
Megjelent: 2022. szeptember 12. Hétfő, 12:47

1662969916928

A balatonmáriafürdői Csillagvirág Művészeti Óvoda Cimbora és Borsika csoportja látogatott el a Marcali Kulturális Korzóba, hogy képzőművészeti érzékenyítő foglalkozás keretében megnézzék az „Évszakok üzenete” című kiállítást. Nagypál Béláné Adamecz Erzsébet festett népművészeti alkotásait tekinthették meg a gyerekek.

 

 

A képzőművészeti érzékenyítő foglalkozáson T. Molnár Gertrúd művelődésszervező ismertette meg a kicsiket a népművészet formavilágával, a virágmotívumok szerepével a használati és dísztárgyakon. A foglalkozásvezető segítője Huszárné Szőcs Andrea volt.

 

Az interaktív foglalkozás célja volt, hogy a gyermekek már egészen kicsi koruktól kezdve, életkori sajátosságaik figyelembevételével, fogékonyak és befogadóak legyenek a képző és iparművészet, a népművészet formagazdagsága iránt. A tárlat megtekintése után népi motívumokkal díszített rajzokat színezhettek ki az óvodások, amiket haza is vihettek magukkal.

 

A Kortárs Galériában a héten megnyílt Izland című fotókiállítást is megtekintették a kicsik, majd ezt követően, a délelőtt zárásaként Samuné Bogyó Hajnalka múzeumpedagógus a méhészetről szóló”Mézes gondolatok” című múzeumi kiállítást mutatta be az ovisoknak, akik interaktív módon vettek részt a foglalkozáson.

 

Képek: Szován Gábor

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb