A Himnusz hangjaival kezdődött tegnap a Művelődési Ház színháztermében Marcali Város Önkormányzata – Ünnepi testületi ülése. A 2023. évi városi kitüntetések átadó ünnepségén a Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola növendékeinek műsorát hallgathatták meg a meghívottak.
Elsőként Cseh Erik előadásában hallhatták Kállai Gábor: 3 krétarajz furulyán című művét, majd a zeneiskola Furulya kamara csoportja, azaz Cseh Erik, Bojtor Nóra Lili, Dégi Bettina és Gájer Sára előadásában Renesaince táncokat hallhattak. Felkészítő tanáruk Török Ferenc.
Következett dr. Sütő Lászlónak, Marcali Város Polgármesterének ünnepi köszöntője. majd a polgármester úr átadta a díjakat.
MARCALI VÁROSÉRT DÍJ
Mihalicsné Kemény Mária (laudáció)
Györei István György (laudáció)
Horváth László (laudáció)
MARCALI VÁROS ALKOTÓI DÍJA:
Tislér István (laudáció)
ÉV VÁLLALKOZÁSA DÍJ:
Déghy Bt. (laudáció)
Méteráru és Rövidáru Marcali (laudáció)
Az ünnepi testületi ülés végén az idei díjazottak táblájának ünnepélyes felragasztása következett a Művelődési Ház főbejárat felőli falára.
A laudációkhoz kapcsolódó vetítés tartalma itt elérhető!
Az ünnepi testületi ülést követő fogadáson, Bereczk Balázs alpolgármester mondott köszöntőt.
Képek: Duzsik Niki & Szován Gábor
https://marcaliportal.hu/varosunk/62286-marcali-varos-onkormanyzata-unnepi-testuleti-ules-2#sigProId22f0bff7c1
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/varosunk/62286-marcali-varos-onkormanyzata-unnepi-testuleti-ules-2#sigProId480a8c2470
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/varosunk/62286-marcali-varos-onkormanyzata-unnepi-testuleti-ules-2#sigProId72c915da46
A galériához kattintson a képre!