Július 1-jétől a Kórházhoz tartoznak a védőnők …

A Magyar Védőnői Szolgálat – mely 2015 óta szerepel a hungarikumok listáján – az egészségügy egyik olyan ritka szeglete, mely eddig viszonylag háborítatlanul működött.
Éppen ezért vert nagy hullámokat, hogy idén már a védőnőket is elérték az egészségügyi átalakítások: egy törvénymódosítás értelmében július 1-jétől egységesítik, vagyis az állam alá terelik a rendszert. A védőnők feletti munkáltatói jogokat többé nem a települési önkormányzatok fogják gyakorolni, hanem átkerülnek a vármegyei irányító intézményekhez (jellemzően a központi kórházakhoz). Via: hvg360
A törvénymódosítás értelmében az önkormányzatoknak a védőnői ellátásra szolgáló ingó-és ingatlan vagyont, valamint az eszközöket is ingyenes használatba át kell adniuk az államnak. Arra is kötelezik őket, hogy tanácsadó irodákat (vagyis az erre kijelölt rendelőket, helyiségeket) meg kell tartani eredeti funkciójukban, a védőnők tehát ugyanott fognak dolgozni, mint eddig. Via: hvg360
Bereczk Balázs Alpolgármester úr posztja a marcali helyzetet ismerteti:
Holnaptól újabb, a városban jól működő szolgáltatás kerül át kötelezően állami fenntartásba. A különböző, korábban önkormányzati szolgáltatások "államosítása" 2012- ben kezdődött a tűzoltósággal, kórházzal, majd 2013-ban következtek az általános és középiskolák KLIK-be, valamint a hivatali feladatok járási hivatalba szervezése. 2023. július 1-től a védőnői szolgálat a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórházhoz fog tartozni.
Az épület tulajdonjoga is érdemes a megörökítésre: a nagy államosítás közben a tulajdonjog fele az államhoz került 2012-ben, majd sok éves küzdelem után vissza a városhoz. Uniós forrásból az Önkormányzat felújította, most pedig kötelezően ingyen használatba adja a kórháznak.
A képek az utolsó olyan napon készültek, amikor az önkormányzat volt a feladat ellátásának kötelezettje.
Képek: Bereczk Balázs/Facebook
A galériához kattintson a képre!




