Természettudományos kommunikáció modern eszközök segítségével - Sikeres NTP programok Marcaliban
Két egymástól független, mégis több ponton kapcsolódó projekt ért véget a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban.
A Nemzeti tehetség Program „A tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó hazai programok” (TFJ) és az „Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása” (INNOV) kiírására is sikeresen pályázott az intézmény. A felnőttkor határán, a pályaválasztáshoz közeledve nagyon fontos, hogy a tanulók tisztában legyenek a saját képességeikkel, legyen megfelelő önbizalmuk. Fontos továbbá, hogy az elméleti tudás mellett gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek a lehető legtöbb tudományterületről. Szaka Zsoltot a pályázat koordinátorát kérdeztem.
Mi volt a projektek célja?
Mindkét esetben a képességek mellett a személyiség-tényezők fejlesztését célzó programok megvalósítása volt a célunk a természettudományok, a média és a kommunikáció területén, egyúttal a digitális kompetenciákat is fejlesztve. Tanórai keretek között nem megvalósítható módszerkekkel adtunk át új ismereteket, a szabadidő eltöltésének egy új alternatíváját kínáltuk és hozzájárultunk a kis közösségek építéséhez is. Programjaink az intézmény minőségi színvonalát emelték és más intézmények számára is átvehető példaként szolgálhatnak.
Az egyik pályázat gyakorlatilag egy oktatási program. Tavaly már megvalósítottak egy hasonlót. Miben változtattak?
Továbbra is a tehetséges fiatalokat célzó természettudományos, kommunikáció- és médiaismereti, digitális kompetenciák erősítését segítő – élmény-, felfedezés- és alkotásközpontú – komplex tehetséggondozó és tehetségfejlesztést biztosító programok megvalósítása volt a célunk.
A közvetlen gyakorlati tapasztalatszerzésre egy tavaszi tanulmányi kirándulást szerveztünk, összekapcsolva a médiaismeretet és a természettudományokat. A Fertő-tó közvetlen eléréséhez át kellett utaznunk Ausztriába, de ezt a résztvevők közül senki nem bánta.
Halásziban hajóztunk a Mosoni-Dunán – megismerve a folyó élővilágát és a Szigetköz történetét. A bátrabbak kipróbálhatták a hajó vezetését is. Ugyanitt megkóstolhattuk a helyi ételkülönlegességeket. Mosonmagyaróváron egy interaktív programon vettünk részt a Futura Élményközpontban, Magyarország legnagyobb tudományos játszóházában.
Rövidfilmet készítettünk az elvégzett tevékenységekről.
Horváthné Csoszó Gyöngyi a média ismeretekkel és kommunikációval kapcsolatos feladatokat valósította meg, valamint koordinálta a kisfilm és az újság készítését.
Havranekné Balogh Andrea a biológiával és kémiával kapcsolatos feladatokat tervezte meg és sok kísérleten keresztül, érdekességekkel fűszerezve adta, valósította meg a programját.
Én pedig a projekthez kapcsolódó dokumentációk elsődleges kezelője voltam. Emellett a fizikával kapcsolatos feladatok megvalósításán túl bekapcsolódtam a kommunikáció fejlesztésébe is játékos feladatokkal és a megszerveztem a sikeres tanulmányi kirándulást.
Hogyan tudnak a tanulók „profitálni” a programokból?
Az NTP-INNOV-22 pályázati program részeként egy egész tanéven átívelő komplex, több tudományterületet összekapcsoló projektet valósítottunk meg 17 fő, 9-10. évfolyamos tanuló részvételével.
Tanulóink a megszerzett, elsősorban a tapasztalás útján elsajátított ismereteiket kamatoztatni tudják a mindennapi életben és a továbbtanulásuk során is.
Milyen eredményei vannak a projektnek?
- a gyerekek kreativitásának fejlődése;
- a tanulók az érdekes módszerek segítségével még jobban megkedvelték a tehetségterületeket;
- a rövidtávú eredmények egy hosszútávú, előremutató folyamatot generálhatnak;
- megértették és közösen felfedezték, hogy a természettudományok folyamatosan jelen vannak a mindennapjainkban;
- segítséget kaptak ahhoz, hogy hogyan kell információkat gyűjteni egy projekt elkészítéséhez;
- megtanulták miként lehet összerendezni, értelmezni az összegyűjtött információkat;
- megtudták, hogyan érdemes a saját tapasztalatokat az irodalmi adatokkal összevetve, felhasználva egy projeket elkészíteni és megvalósítani;
- tudatosabban tudnak fényképezni, videókat készíteni;
- híreket írtak és riportok, interjúk, tudósítások készítésével színesítették az általuk készített újságot;
- játékos formában tudták növelni az önbecsülésüket és segítséget kaptak a pozitív énképük kialakulásához;
- mentoraik kíséretével egy érdekes, a média ismeretekhez és a természettudományokhoz kapcsolódó kiránduláson vettek részt;
- a kirándulás hozzájárult a program egyik legfőbb céljának a kiteljesítéséhez, amely a résztvevő tanulók több tudományterületet átfogó komplex gondolkodásának gazdagítása, fejlesztése;
- a résztvevők nagyobb eséllyel és bátrabban indultak a területekhez köthető tanulmányi versenyeken;
- a résztvevő pedagógusok módszertani eszköztára bővült a folyamatos önfejlesztésnek köszönhetően;
- kisvideó és iskolaújság készült.
A másik pályázat eszközbeszerzésre nyújtott lehetőségek. Milyen eszközöket sikerült beszerezni?
Beszerzett eszközök:
- Mikroszkópok, DNS kettős hélix modell, vérnyomásmérő sztetoszkóppal, molekulamodell építőkészletek, óriás társasjáték, vezeték nélküli Geiger-Müller számláló, hullámkád rendszer, fénytan-optika készlet, kivetítő beépített RGB szkennerrel.
Az eszközök elsősorban a természettudományok megszerettetését szolgálják. Két tehetségpont működtetésével (biológia- és fizikaszertárak) a tanulók érdeklődését szeretnénk hosszútávon fenntartani a természettudományok iránt. Az eszközök segítségével fejleszthető a tanulók erős oldala, szabadidős és lazító programokat tudunk szervezni, amelyek biztosítják a feltöltődést, pihenést.
Milyen célok megvalósítását segítik ezek a modern eszközök?
Az NTP-TFJ-22 pályázati program megvalósított és hosszútávútávon fenntartandó céljai:
- Tanórai keretek között nem megvalósítható módszerkekkel új ismeretek átadása, a szabadidő eltöltésének egy új alternatívájának a biztosítása, kis közösségek építése.
- A modern eszközök segítségével ezt a területet könnyebb volt előtérbe helyezni, vonzóbbá tenni, a tanulók érdeklődését felkelteni.
- Az érdeklődő, tehetséges tanulók számára folyamatosan biztosítjuk, hogy az eszközök segítségével jobban megismerjék a jelenségeket.
- Az oktató-fejlesztő játékok lehetőséget kínálnak a szabadidő hasznos eltöltésére. A munkába bevontuk a Diákönkormányzatot is.
- A program lehetővé tette, hogy a tehetséggondozó munkánk profilja bővüljön, színvonala emelkedjen.
- Tanulóink a továbbtanulásuk esetén a gyakorlatban is kipróbált eszközöknek köszönhetően több tapasztalattal fognak rendelkezni kortársaiknál.
- A nyitottság jegyében érdeklődő általános iskolások is megismerhették a tevékenységünket.
- A kiemelten legfontosabb rövid távú cél a sikerélmény biztosítása volt. Ha egy területen elhanyagolható a kudarcok száma a sikerkéhez képest, akkor a tanuló azt önkéntelenül és akár önállóan is fejleszteni fogja.
Van valami, amit érdemes kiemelni a pályázatokkal kapcsolatosan?
A tanulóink részéről igény van a játékos, szórakoztató, alkotó tevékenységre és ismeretszerzésre – szeretik a kísérleteket, méréseket, a kreativitást igénylő, részben önálló feladatokat. A programok illeszkedtek a helyi igényekhez.
Egy kisvárosi iskolában különösen fontos a természettudományok iránti szeretet kialakítása. A modern eszközök segítségével ezt a területet könnyebb előtérbe helyezni, vonzóbbá tenni, a tanulók érdeklődését felkelteni.
Mindez nem valósulhatott volna meg a támogató vezetői környezet és a munkatársaink technikai háttérmunkája nélkül. Mindkét projekt vezetője és aktív segítője volt Kőrösi András intézményvezető.
Köszönjük a programjainkban közreműködő partnerszervezetek támogató tevékenységét:
- Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
- Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskola
- Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestületet
Amire büszkék lehetünk: az INNOV kiírásán összesen három somogyi nyertes pályázó volt, míg a TFJ kategóriában egyetlen somogyi nyertesként valósíthattuk meg a programunkat.
A pályázati projektek a Nemzeti Tehetség Program keretein belül a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósulhattak meg.