VÁROSUNK

ea23

Szeptember 14-én a siófoki Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium rendezte meg az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Somogy vármegyei fordulóját.

 

 

A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumot 2 diák képviselte a gimnáziumi kategóriában. Ez a verseny a középiskolások számára a legrangosabb anyanyelvi megmérettetés, mert írásban és szóban is számot kell adniuk tudásukról. Az írásbeli fordulón egy feladatlapot töltenek ki a versenyzők, a szóbelin rövid felkészülés után beszédet kell tartaniuk adott téma alapján.

 

A két forduló feladatait a berzsenyis diákok nagyszerűen teljesítették, így Kovács Dániel (10. B, Felkészítő tanára: Szántóné Horváth Magdolna) a második, Elek Bálint (11. A, Felkészítő tanára: Borosné Gyarmati Cecília) az első helyen végzett.

 

Így ők képviselhetik Somogy vármegyét október közepén a sátoraljaújhelyi országos, Kárpát-medencei döntőn.

 

Gratulálunk és további sikereket kívánunk!

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.