Skip to main content

Középiskolai angol műfordító verseny

Írta: Berzsenyi Gimnázium
Megjelent: 2025. február 18. Kedd, 10:20

7d9d29ef 6c8c 47ca 9958 01ce42cf1bc7

2025. február 13-án a Szekszárdi I. Béla Gimnázium rendezte meg a Tolna-Somogy vármegyei középiskolai angol műfordító verseny döntőjét.

 

 

A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumot Kiss Kincső Vivien 11. B osztályos tanuló képviselte, aki sikeresen teljesítette az első, iskolai fordulót, így meghívást kapott Szekszárdra, ahol a 20 legjobb eredményt elért versenyző mérhette össze tudását. A második forduló egy írásbeli és egy szóbeli részből állt. Az írásbeli során egy rövid angol-magyar és magyar-angol fordítási feladattal, valamint egy mini „saga” megírásával kellett a középiskolásoknak megbirkózniuk. A szóbeli részben pedig egy 2-3 perces élő kiselőadást tartottak meg a többi versenyző, tanár és hozzátartozó előtt egy előre megadott témában.

Image

A két forduló összesített eredménye alapján Kiss Kincső Vivien nagyszerűen teljesített, így az első helyen végzett és értékes jutalomban részesült.

Felkészítő tanára: Veres Melinda

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb