Nagy Csaba hadikrónikás: Világok háborúja 3. az Iparosházban
2025. március 21-én, pénteken este 18 órától Nagy Csaba hadikrónikás: „Világok háborúja. Marcali 1944. december” címmel tartotta a harmadik előadását a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházában.
A megjelenteket Kiss Kálmán alelnök köszöntötte, majd Nagy Csaba folytatta a második világháború eseményeinek felidézését az egykori szemtanúk visszaemlékezései alapján.
Ezúttal az 1944. december végi és az 1945. január-februári történések elevenedtek meg a hadikrónikás rendkívül színvonalas előadásmódja következtében. A hallgatóság megtudhatta, hogy milyen körülmények között éltek, illetve vészelték át a front hónapjait a szembenálló katonák, valamint a helyi civil lakosság.
Bizén a szovjetek minden mozgásra felfigyeltek és azonnal tüzet nyitottak. Ezért nappal nem volt tanácsos kimenni a házakból; fűteni és főzni sem lehetet, mert nappal a füst, éjjel pedig a kéményből felröppenő szikrák árulták el a menedékekbe húzódók helyét; s nem számított, hogy katonák, vagy éppenséggel civilek tartózkodnak-e ott.
A németek csak ködös időben engedélyezték a kályhákba való befűtést, a kenyér, pogácsa, vagy pedig a meleg ételfőzést. Éppen ezért többnyire csak hideg élelmet ettek az emberek. Ilyen körülmények között kellett az otthonmaradt bizei lakosoknak az állataikat is ellátniuk, mivel azok akkor „vagyontárgynak” számítottak.
Nagy Csaba beszélt még a szembenálló felek felszereléséről, a német hegyivadászok és a magyar csendőrök harci moráljáról az ún. Richárd-állásban. Mint kifejtette, a háború végén a katonák legnagyobb ellensége a lövészárokban való tétlenség és az italozás volt, s ezek gyakran meggondolatlan cselekedetekre sarkalltak egyeseket.
Az egyik ilyen tragikomikus eset volt, amikor az egyik részeg csendőr elhatározta, hogy egyedül visszafoglalja Boronkát, ám a „megindított támadását” a szovjetek aknatüze gyorsan meghiúsította és emberünk is hamar kijózanodott, mivel akár az életébe is kerülhetett volna a vakmerő kaland.
A marcali hadikrónikás az előadás zárásaként kihangsúlyozta, hogy minden háború értelmetlen, mindig sok áldozattal jár, s habár a lerombolt házakat újjá lehet építeni, ám a halottakat nem lehet feltámasztani, ráadásul a szenvedéseket átélők is súlyos lelki traumákat szenvednek el, melyeket egy életen át hordoznak magukkal.
Az előadás végén ismét néhány kérdés, és hozzászólás is megfogalmazódott, melyre Nagy Csaba megfelelő válaszokat adott.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Csáki Alpár önkormányzati képviselő; H. Rádics Márta, a Marcali Múzeum Alapítvány elnöke; Horváth Zsolt László, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportjának titkára; valamint a házigazdák részéről: Szaka Zsolt, a MKH. Ipartestület elnöke.
Mivel igény mutatkozott a folytatásra, ezért a következő előadás várhatóan május elején lesz megtartva.
Írta: MKH Ipartestület/Kiss Kálmán
Fotók: Szaka Zsolt, Kiss Kálmán
A galériához kattintson a képre!