Nemzetek hete a Noszlopyban
Elmúlt héten rendeztük meg a 8.c osztály egyik programját, a Nemzetek hetét, amelynek célja azoknak az országoknak a bemutatása volt, ahonnan több tanulónk érkezett iskolánkba.
Óriási szervezőmunka előzte meg a rendezvényt: a nyolcadikosok tudnivalókat, érdekességeket, híres személyeket gyűjtöttek az adott államról. Igyekeztünk minden nap közelebb hozni az adott nemzetet a diákokhoz:
1.nap Kanada mutatkozott be, ekkor francia pirítós készült technika órán, a nebulók egy kanadai hagyományhoz kapcsolódó pipacs-kitűzőt kaptak, kanadai zenét hallgathattak, közben kanadai állatokat, jelképeket színezhettek.
2. alkalommal Németországot ismerhettük meg alaposabban, német autómárka puzzle-t rakhattak ki, jódli zene kíséretében pedig almafröccsöt kortyolgattak kicsik és nagyok.
Harmadiknak Törökország került sorra, most török tárgyakat nézhettek meg és próbálhattak fel, valamint egy fantasztikus táncot láthatott a közönség.
Utolsó nap pedig Tajvanról tudhattunk meg sok különlegességet két tanulónk segítségével, majd a holdújévhez kapcsolódó sárkánytáncos játékot élvezhették alsósok és felsősök.
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!