Skip to main content

Ételszentelés 2025 Húsvétján a Marcali plébániatemplomban

Írta: Kiss Kálmán
Megjelent: 2025. április 20. Vasárnap, 12:32

11

2025. április 20-án, Húsvét vasárnap reggel 8 órakor kezdődött az ételszentelési szertartás a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban.

 

 

Tomanek Ferenc Áron plébános először megáldotta, majd pedig megszentelte a szépen összeállított kosarakban hozott különféle ételeket: elsősorban a sonkát, a tojást, a kalácsot, a tormát és a bort; valamint az édességeket: például csokoládét és süteményeket, vagy a gyümölcsöt.

Az ételszentelési szokás a bibliai időkre vezethető vissza, amikor a zsidók az ünnepnek megfelelő ételeket, meghatározott sorrendben fogyasztották. Ez a hagyomány azonban napjainkra már átalakult a magyaros ételek íz-világnak megfelelően.

A húsvéti ételek megáldása régebben főleg vidéken volt szokásban, ahol a hívek szépen feldíszített kosaraikban minden esztendőben elvitték a húsvéti reggelihez elkészített sonkát, tojást, tormát, kalácsot, és a bort is a templomba.

Napjainkban már a városokban is visszatért ez a szép hagyomány, így évről-évre mindig sokan hozzák el húsvéti ételeiket megszenteltetni a plébániatemplomukba, így Marcaliba is.

Írta és fotók: Kiss Kálmán

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb