Fő tartalom átugrása

Nagy Csaba hadikrónikás: Világok háborúja 4. az Iparosházban

Írta: Kiss Kálmán
Megjelent: 2025. május 10. Szombat, 10:07

06

2025. május 9-én, pénteken este 18 órától Nagy Csaba hadikrónikás: „Világok háborúja. Marcali 1944. december” címmel tartotta negyedik előadását a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházában.

 

 

A megjelenteket Kiss Kálmán alelnök köszöntötte, majd Nagy Csaba vette át a szót, és ezúttal az előzményekről beszélt történelmi távlatban az első világháborúról, illetve a trianoni békediktátumról, hogy milyen hatással voltak nemcsak demográfiai, gazdasági, politikai, hanem katonai szempontokból is a későbbi eseményekre. Korabeli források, adatok alapján összehasonlította a magyar és a német lakosság-, illetve területvesztéseket, továbbá az igazságtalan és aránytalan békeszerződések politikai következményeit.

Ezen kívül az előző előadáson felvetődött kérdésekre is válaszolt az előadó, kifejtette, hogy például a német haderő miként tudott olyan gyors és látványos sikereket elérni az első világháború lassabban kibontakozó hadműveleteivel szemben. Kihangsúlyozta azt is, hogy 1940-ben a franciaországi hadműveletek utánra olyan nagy veszteségeket szenvedtek el a németek, hogy a hátországban már minden nyolcadik családra jutott legalább egy halott vagy sebesült.

Az emberek hangulatát azonban a náci propaganda és a veszteségi adatok „kozmetikázásával” próbálta befolyásolni a felső vezetés. Nyíltan beszélt arról is, hogy a német hadsereg felszerelését tekintve alkalmas volt-e a villámháborús stratégia kivitelezésére, amikor a szállítási kapacitás jó részét később is csak lovakkal tudták megoldani.

Kitért arra is, hogy a második világháborúban a katonák mellett, millió számra pusztultak el az igavonó állatok is. A lovasság kapcsán megemlítette például, hogy a Marcali környéki harcokban milyen szerepük volt a parancsnoki beosztásban lévő Boeselager testvéreknek, akik a Hitler elleni sikertelen merényletek tervezésében is részt vettek.

Az előadás végén több kérdés, és hozzászólás is megfogalmazódott, melyre Nagy Csaba hadikrónikás válaszolt is.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Csáki Alpár önkormányzati képviselő; valamint Horváth Zsolt László, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportjának titkára is.

Az előadássorozat következő része várhatóan ősszel folytatódik majd.

Írta és fotók: Kiss Kálmán

A galériához kattintson a képre!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb