Horvátkúton meggyújtották „Hit”-t gyertyát

Dr. Mészáros Géza önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket.
Köszöntőjében elmondta, folyamatosan alakítja, alakította és nehezíti életünket, fizikai és lelki biztonságunkat a közelünkben folyó háborúra épített valós, vagy vélt nehézségek és azok következményei, melyek gyökeres és mélyre ható változásokat hoztak, hozhatnak az életünkben és a gondolkodásunkban. Ez nem kellene, hogy megváltoztassa az egymás iránt érzett tiszteletünket, megbecsülésünket.
Fontos, hogy a „Hit” gyertya üzeneteként a gondolataink és a cselekedeteink összhangban – mert manapság ma sokan elfelejtik ezt a keresztényi üzenetet, a másik véleményének tiszteletét – legyenek. A miden napjainkat továbbra is a szeretet az együttérzés és a közösség iránti elkötelezettség és a katolikus hitélet alapjai irányítsák.
A bensőséges ünnepen Csendes Sándor címzetes esperes, plébánia kormányzó az alábbi lélekemelő gondolatait osztotta meg az egybegyűltekkel:
„Advent első vasárnapján az Egyház csendes hajnalként áll elénk: még nem látjuk a napot, de már érezzük sugarainak melegét. A lélekben megmozdul az isteni érintés, s az ember érzi, hogy valami nagy, valami tiszta, valami fölemelő közeledik.
Ez az idő nem a rohanásé, hanem az ébredésé. „Virrasszatok!” – mondja az evangélium, A virrasztás nem feszültséget jelent, hanem éber szeretetet: azt, hogy a szívünkben rendet teszünk, és meghagyunk egy helyet, egy „szent szobát”, amelybe beléphet a Messiás. Advent arra tanít, hogy nem mi készítjük el a világ világosságát, hanem befogadjuk azt. A feladatunk nem alkotni a fényt, hanem ablakot nyitni rá.
Advent kezdete tehát nem csupán időszámítás, hanem kegyelmi döntés: felkelek, várok, engedem, hogy Isten eljöjjön. És ha Ő jön, akkor a sötétség nem maradhat: a lélek hajnala felvirrad”.
Lőczi Jánosné Ica gyújtotta meg a karácsonyi ünnepkör kezdetét jelző első - a Hit - adventi gyertyát.
Az összejövetel végén a megjelentek Lőczi Jenőné Évával közösen imádkoztak és az alkalomhoz illő egyházi dalt énekeltek a közösség tagjainak lelki üdvösségéért.
Az ismételten gyönyörű adventi koszorú, idén Szabó Eszter kreativitását Kollárovics Péterné Éva, Lőczi Jánosné Ica és Mészáros Zsuzsanna munkáját dicséri.
A képviselő köszöni Gáspárné Androkity Marikának - Frézia virágüzlet tulajdonos - a koszorú elkészítéséhez nyújtott önzetlen támogatást.
A galériához kattintson a képre!





