Kiírhatjuk a közbeszerzési eljárást a Noszlopy utca felújítására

Bereczk Balázs polgármester úr tegnap közösségi oldalán jelentette be, hogy 1 év várakozást követően kiírhatjuk a közbeszerzési eljárást a Noszlopy utca felújítására.
2025. március 11-én, tehát több, mint egy évvel ezelőtt indult a Versenyképes Járások Program, melynek lényege Marcali számára, hogy a beszedett szolidaritási hozzájárulásból valamekkora összeget visszakapjunk. Ez az első és a második évben is azt eredményezte, hogy a befizetett 250-250 millióból, (ami 2 év alatt 500 millió) 82-82 millió érkezik vissza pályázati támogatásként.
Ha már így alakult ez a két év, akkor legalább a felhasználást kellett volna könnyebbé tenni. A rendkívül túlbürokratizált központi jogszabályoknak "köszönhetően" a mai nap értünk el oda, hogy végre kiírhatjuk a közbeszerzési eljárást a Noszlopy utca felújítására. Nem tévedés: 1 évet meghaladta az adminisztrációs folyamat, aminek még mindig nincs vége. Ha nem lennének az értelmetlen jogszabályi előírások, már készen is lehetnénk. Így, még legalább két hónapra szükség lesz.

(Mindezt úgy, hogy valamennyi döntés támogató típusú volt, tehát önállóan is erre az eredményre jutottunk volna, a fölösleges kerülőutak nélkül, csak sokkal gyorsabban.)