Fő tartalom átugrása

Befejeződött a két napos, időszakos útlezárás a Lerakó úton

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2026. július 03. Péntek, 18:43

3c9a15ab 9a8b 49bf b0be 2a48d068ef45 3 525

A csütörtök-péntek napokra hirdetett időszakos, teljes útlezárás véget ért a Lerakó úton. Krajczár Ibolyát kertem, hogy foglalja össze a mai demonstrációval kapcsolatos gondolatait:

 

 

"Az MTKSZ Nonprofit Kft. munkagépekkel, jelképesen koporsóval, fekete zászlókkal, táblákkal, a munka nélkül maradt telephelyi dolgozókkal hátráltatta a Marcali, Lerakó út forgalmát annak érdekében, hogy a hulladékfeldolgozó műtől elirányított hulladék ne közvetlenül a lerakóba, hanem ismét feldolgozásra kerülhessen.

A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. június 12. óta nem veszi igénybe a létesítményt, amellyel a Kft-nek súlyos bevételkiesést, a dolgozóknak létbizonytalanságot teremt.

Krajczár Ibolya, a cég ügyvezetője elmondta: az akcióval sem a MOHU, sem a hulladéklerakót működtető Saubermacher érdekeit nem kívánták sérteni, csupán a dolgozókért, a munkájukért, az érvényes szerződésükben foglaltak betartásáért szerveztek demonstrációt, mert más eszközökkel nem tudtak az ügyben előrelépést elérni.

A pénteki nap is békésen telt, az ügyvezető minden érintett kollégának, partnernek köszöni a türelmét. Aki a két, Lerakó úti hulladéktelepre érkezett; kisebb késlekedéssel, de pénteken is célba ért.

20260703 130712

A Kft. dolgozóinak a Helvécia Étterem szolgáltatott kedvezményes áron ebédet, amelyet dr. Mészáros Géza önkormányzati képviselő szállított egészen a Regionális Központig. A képviselő úrtól a dolgozók hűtött, frissítő ásványvizet is kaptak.

Krajczár Ibolya elmondta: egyelőre semmilyen pozitív fejleményről nem tud beszámolni, ezért jövő héten, július 6. hétfőtől munkanapokon 8-18 óra között félpályás útlezárással folytatják a figyelemfelhívást.

 

Ez várhatón a telephelyek forgalmát semmilyen módon nem hátráltatja, de az ügyvezető fontosnak tartja, hogy ily módon is felhívják a figyelmet a helyzetükre, bizonytalan jövőjükre."

20260703 160034 525

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb