Nyár a múzeumban

A város közgyűjteményében, a Marcali Múzeumban ez a nyár is mozgalmasan telt.
A Múzeum Alapítvány elnökével, H. Rádics Mártával, a Marcali Német Nemzetiségi Önkormányzattal és annak vezetőjével Vlasitsné Olbricht Margittal és Fekete Lajos önkormányzati képviselővel együttműködve két sikeres programot is szervezett Vidák Tünde múzeumigazgató. Június elején a Bizei Helytörténeti Séta tudományos-ismeretterjesztő programja, július végén pedig az Európa parkban megrendezett Német Nemzetiségi Nap kulturális műsora nyújtott kellemes perceket a résztvevőknek.
Június 1-jén a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium aulájában ünnepi megemlékezést tartottak a holokauszt marcali áldozatainak emlékére. A rendezvényt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és Marcali Város Önkormányzata közösen szervezte.
A megemlékezéshez kapcsolódóan a Marcali Múzeum munkatársai A marcali zsidók történetének csomópontjai címmel időszaki kamaratárlatot készítettek. A kiállítást dr. Huszár Mihály történész-főmuzeológus rendezte, aki a megemlékezés részeként bemutatta azt a vendégeknek.
Június elsejétől augusztus közepéig 19 gyermekcsoportot láttunk vendégül, amelyek múzeumpedagógiai foglalkozásain közel 350 gyermek tevékenykedett együtt Samuné Bogyó Hajnalka múzeumpedagógussal. A tárlatlátogatások és az alkotómunkák során új tapasztalatokkal gazdagodhattak, saját készítésű játékokkal, dísztárgyakkal és batikolt pólókkal pedig büszkélkedhettek is.
A Marcaliban táborozó diákcsoportok mellett a somogyvári óvodásokat és a balatonkeresztúri táborozókat is „munkára fogtuk”. A Balatonberényi strandon rendezett Mesefesztiválon az Utazó Múzeum kézműves múzeumpedagógiai foglalkozásával is bemutatkoztunk.
A Bernáth Aurél Galériában több felnőttcsoportot is fogadtunk. Többek között Somogyszobról és testvérvárosunkból, Maroshévízről érkeztek hozzánk érdeklődők, akik a múzeum történésze és múzeumpedagógusa vezetésével ismerkedhettek meg a művész életútjával és kiállított alkotásaival.
A városi rendezvényekhez is több alkalommal kapcsolódtunk. Júniusban, a Mozgás Éjszakáján két olimpikonnal, dr. Steinmetz Ádám és dr. Steinmetz Barnabás vízilabdázókkal szerveztünk közönségtalálkozót, amelyben beszélgetőtársuk Bognárné Lázár Magdolna volt. Interaktív tárlatvezetéssel és Marcali neves sportolóit bemutató kültéri tárlattal, népi gyermekjátékokkal színesítettük a programkínálatot. Másnap a 24 órás társasjáték-rendezvénynek is helyszínt biztosítottunk.
Júliusban a városi gyógyfürdőnél megrendezett Egy pálya – közös lendület című rendezvényen a múlt századi balatoni nyaralást felidéző életképpel, szelfiponttal és a gyermekek számára kínált vizes játékokkal készültünk.
Augusztus elején a Fröccsfesztiválon minitárlattal és gyermekjáték-készítéssel kapcsolódtunk a programkínálathoz. Az este során 50 kis dobólabda készült el, a gyermekek nagy örömére.
A közönségnek szóló események mellett szakmai munkák is zajlottak. Állományvédelmi feladatellátásunkat országos és megyei szakemberek számára is bemutathattuk. A szakmai programban Balázsi Nóra gyűjteménykezelő és állományvédelmi szakalkalmazott, valamint Nagy Csaba műtárgyvédelmi asszisztens vett részt.
A Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár visszaköltözését követően az időszaki kiállítótér is megújult. A nyárra külföldi és hazai nyaralók számára várostörténeti témájú, valamint a gyűjtemény gyermekjátékait bemutató kamaratárlatokat készítettünk, amelyek múzeumpedagógiai célokat is szolgálnak.
Külső kiállítóhelyünkön, a marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplom oratóriumában található állandó kiállítás megóvása érdekében állományvédelmi intézkedéseket tettünk. A szakmai munkákhoz Vimmer Zoltánné és Androsics Erik háttérmunkákkal nyújtott segítséget.
A múzeum kiállításait, a szoborparkot és a Történelem lépten-nyomon című utcatárlatot bemutathattuk a Katolikus Rádió műsorszerkesztője, Szentirmai Ágnes számára. Az elkészült podcast a Messzelátó című turisztikai magazinban lesz hallgatható.
A munkatársak nyári szabadsága idején a múzeumpedagógiai foglalkoztatóterem és eszközei is egy kis időre megpihennek, hogy szeptembertől újult erővel szolgálhassák az érkező csoportokat.
Köszönjük, hogy szolgáltatásainkat igénybe vették,
és rendezvényeinken velünk tartottak!
Várjuk Önöket a továbbiakban is kiállításainkon és rendezvényeinken!
Írta: Samuné Bogyó Hajnalka
A fotókat Androsics Erik és a táborvezetők készítették.
A galériához kattintson a képre!























