Újabb korlátozó intézkedéssort jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök hétfői, napirend előtti felszólalásában. A már korábban a veszélyhelyzet kihirdetésével bejelentett intézkedések, valamint az iskolaépületen kívüli oktatás elrendelése mellett most egyebek mellett a kávézók, éttermek nyitvatartását érintik a döntések. Mindemellett lezárják Magyarország határát, így külföldiek nem léphetnek be az országba.
Pécs, 2020. március 16. Sorban állók a pécsi 18. számú posta épülete előtt 2020. március 16-án. Az új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében csak annyi ügyfél tartózkodhat a postán, ahány ablak nyitva van. MTI/Sóki Tamás
Budapest, 2020. március 16., hétfő (MTI) - Lezárják Magyarország határait a személyforgalom elől, az erről szóló nemzetközi egyeztetések folyamatban vannak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. Magyarország területére a jövőben csak a magyar állampolgárok léphetnek be.
Budapest, 2020. március 16. Az új koronavírus-járvány miatt elnéptelenedett Halászbástya a budai Várban 2020. március 16-án. Középen Szent István lovas szobra látható. MTI/Szigetváry Zsolt
Tisztelt Szülők! A Marcaliban tanuló és Marcaliban lakó általános és középiskolás tanulók részére, valamint azok számára, akik iskolai gyermekfelügyeletet kértek, az iskolához leadott igények alapján van lehetőség a déli étkeztetést igénybe venni 11.00 órától 13.00 óráig tartó időtartamban a Központi Konyhán (Gyermekélelmezési Központ).
A Mester Étterem – reagálva a koronavírus kockázataira és az ennek kapcsán felmerülő kérdésekre - az alábbi közleményt adja ki:
A kialakult helyzetre tekintettel futár flottánkat bővítjük, a várhatóan megnövekedő kiszállítási igényeket több futár autóval igyekezünk gördülékenyen kielégíteni, hogy megkönnyítsük az otthon maradottak helyzetét.
A 45/2020 (III.14.) kormányrendelet értelmében a bíróságokon rendkívüli ítélkezési szünet kerül elrendelésre.
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége üdvözli a Kormány március 13-án elrendelt határozott intézkedéseit, amelyeket a koronavírus okozta járvány terjedésének lassítása érdekében hozott. Az eddig bevezetett intézkedések reményt adnak arra, hogy a betegek várható számának növekedése valamelyest lassulni fog – olvasható a kamara honlapján, amit vasárnap eljuttattak az Operatív Törzs számára.
A Kéthelyi óvodások pénteken rövid megemlékező műsort adtak elő a Kossuth szobornál az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére. Az ünnepi műsor elmaradt, de a helyi intézmények vezetői, civil szervezetek képviselői megkoszorúzták ma a Kossuth szobrot, így emlékezve a hősökre.
Nagykanizsa, 2020. március 15. Virágport gyűjtő méh egy virágzó körtefán a tavaszi melegben Nagykanizsa közelében 2020. március 15-én. MTI/Varga György
A kormányablakokban is korlátozásokat vezet be a koronavírus-fertőzés terjedésének mérséklése érdekében a Somogy Megyei Kormányhivatal. Az intézkedések célja, hogy az ügyfélterekben a lehető legkevesebb személy tartózkodjon egyszerre. Az ügyfélszolgálatokon történő személyes megjelenés elkerülésével a megbetegedés kockázata és a járvány további terjedése mérsékelhető.
Három személy került karanténba Balatonszemesen. Erről a település polgármestere, Szomorú Szilárd tájékoztatta a lakosságot Balatonszemes Facebook-oldalán.