Fő tartalom átugrása

Kustánszegen folytatódott a Roncsderby OB...

Írta: Tóth Ferenc
Megjelent: 2011. július 13. Szerda, 11:54

DSC_8697_Portal-kicsiA szikrázó napsütés ellenére, nem volt felhőtlen a marcali egyesületnek a kustánszegi futam. Az egész napra rányomta a bélyegét a harmincöt fokos hőség. A csapat majdnem teljes létszámmal vonult fel a rivális egyesület otthonába. A kustánszegi csapat minden erejét bevetette, hogy minden kategóriában, minél több dobogós helyet szerezhessen és ezáltal le tudjon szakadni az azonos pontszámmal rendelkező marcali csapatról.

A túl nagy akarás azonban mindkét csapat sikerét hátrányosan érintette. Mátés Lili századmásodpercekkel maradt le a dobogó legfelső fokáról, Németh Frigyes majd később Vörös László is hatalmasat bukott, mindketten többször átfordultak a levegőben, szerencsére nem sérültek meg, ennek ellenére mindketten pontszerző helyen végeztek.

Női kategóriában remekelt Vörösné Gyöngyösi Lívia, aki a hazai pályán autózó kustánszegi hölgy versenyzőt folyamatosan nyomás alatt tartotta és az első hibáját kihasználva, egy csodálatos előzéssel, megszerezte a győzelmet! Szírer József továbbra is százszázalékos teljesítményt nyújtott, Szírer Balázst szabálytalanul kiforgatták az első helyről, míg Bojtor Balázsnak kuplungbowden szakadás miatt fel kellett adnia a versenyt.

Az újonnan igazolt osztrák versenyzőink közül Harald Gschiel, nagy küzdelem után a dobogó harmadik fokára állhatott. Mivel mindkét csapat azonos pontot ért el, így továbbra is holtversenyben vagyunk a Kustánszegiekkel!

Eredmények:

Mátés Lili – Ifi. egyes kategória Második helyezett

Vörösné Gyöngyösi Lívia – Női Kategória Első helyezett

Szírer József – Épített kategória Első helyezett, Szuperfutam Negyedik helyezett

Németh Frigyes – Széria Nagy kategória Ötödik helyezett

Vörös László - Széria Nagy kategória Harmadik helyezett

Harald Gschiel – Széria Közép kategória Harmadik helyezett

Tóth Ferenc

Elnök

{module [99]}


Warning: Attempt to read property "image_intro" on null in /home/marcalip/public_html/plugins/system/jp_ce_social_share_joomla/elements/yootheme/elements/social_share/templates/template.php on line 355
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb