Marci matematikai sikerei
A Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola 6.b osztályos tanulója, Balogh Marcell intézményünk történetében a legeredményesebb kismatematikus.
A tanév során négy matematikaversenyen lehetett a tudását összemérni a legtehetségesebb évfolyamtársaival, mind a négy versenyen megyei első helyezést ért el. A Bolyain csapatban, az AMV-n, a Zrínyin, a Kalmáron pedig egyéni megmérettetésben került a megyei rangsor élére. Nagyon szép eredményeket ért el az országos döntőkön is, a legjobb helyezést az Alapműveleti Matematikaversenyen sikerült elérnie, ahol 4.helyezett lett. A Kalmár László Matematikaverseny országos döntőjén két nap alatt két feladatsor megoldásával is igazolni kellett a felkészültséget. Marci 58/70 pontos teljesítményével, a legerősebb évfolyamon a 12.helyezést érte el. A Bolyai János Matematika Csapatversenyen osztálytársaival 4 fős csapatot alkotva a 16.helyezettek lettek, ahol szintén a 6.évfolyamon voltak a legmagasabb pontszámok. A Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjén a 69 fő 6.osztályos tehetség versenyében Marci 28.helyezett lett és így a MATEGYE ALAPÍTVÁNY jövő évi kiadványában Balogh Marcell nevét is olvashatjuk, mert a legügyesebbek névsora minden évben egy könyvben is rögzül.
Warning: Attempt to read property "image_intro" on null in /home/marcalip/public_html/plugins/system/jp_ce_social_share_joomla/elements/yootheme/elements/social_share/templates/template.php on line 361