Fő tartalom átugrása

Új, sárga mentőautók Budapesten

Budapest, 2011. december 21. Mentősök átvizsgálják egy új, sárga színű mentőautó felszerelését, amelyet az Országos Mentőszolgálatnál mutattak be. A központi költségvetés 850 milliós forrásából 37 ilyen esetkocsit vásároltak. MTI Fotó: Marjai János

D_MTI20111221475

Januártól új igazgató a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon

Resize_of_IMG_5926A Megyeháza Nagytermében megtartott ünnepi állománygyűlésen köszöntek el ma délután Heizler György tű. ezredes, december 30-val nyugdíjba vonuló megyei katasztrófavédelmi igazgatótól, egyben beiktatták az új vezetőt, Dr. Horváth Jenő tű. ezredest, aki eddig az igazgatóhelyettesi posztot töltötte be az igazgatóságon. Januártól helyettese Baranya Károly pv. alezredes, a siófoki polgári védelmi kirendeltség vezetője lesz.

Zselicszentpálon rabolt, már őrizetben van

rendor_80Két nap alatt elfogták a Kaposvári Rendőrkapitányság munkatársai azt a 24 éves férfit, aki december 18-án kora délután bement egy zselicszentpáli házba, majd az ott lakó idős férfit késsel megfenyegette, hogy adja át a nyugdíját. A bácsi annyira megijedt, hogy ezt megtette. A rabló nem sokáig örülhetett a zsákmányának, a nyomozók őrizetbe vették.

Családokért Közalapítvány Karácsonya ...

2180A Családokért Közalapítvány karácsonyi élelmiszeradomány pályázatot írt ki a Marcali városban élő hátrányos helyzetű gyermekes családoknak és a rászoruló, 70 év feletti, egyedülálló időseknek. Az 52 nyertes pályázó 2011. 12. 19-én, ünnepélyes keretek között vehette át a tartós élelmiszercsomagot. Az ünnepi műsorról a Mikszáth Utcai Általános Iskola 3. a osztályos tanulói és a Fény Gyermekei Zenekar gondoskodott.

Félkész hajót vásárolt a Balatoni Hajózási Zrt.

mti_hirfelhasznaloSiófok, 2011. december 21. A Balatoni Hajózási Zrt. és a Navigátor Centrum Kft. szakemberei vízbeeresztéséhez készítenek elő egy hajótestet a Balatoni Hajózási Zrt. siófoki telephelyén, a Sió partján. A felszámolás alatt álló német Bodan Werft hajógyártól vásárolt, új építésű, 40,4 méteres, 90 tonnás, befejezetlen személyszállító hajó december 15-én indult Roth bei Nürnbergből. Dunaújvárosig utazott a Dunán, ahonnan a Navigátor Centrum Kft. két önálló futóművel rendelkező, különleges felépítésű, forgózsámolyos trélerrel szállította Siófokra. A napokban a Sióba eresztik, a Balatonba zsilipelik, majd 300 személyes hajóvá építik. MTI Fotó: Varga György

Gimis Karácsonyi ünnepség …

D2X_2312Ebben az évben már nem lesz tanítás, ma volt az utolsó tanítási nap a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban is. Hagyományosan együtt ünnepeltek a diákok és tanáraik az iskola ebédlőjében. A 11./e készült az ünnepi műsorral. Andersen meséje: "A kis gyufaárus lány" volt a műsoron.

Társasvadászat Szőcsényben ...

_DSC2638M.V:Ö. Széchenyi Zsigmond Szakközép és Szakiskolája, mint vadászatra jogosult 2011.12.14.rendezte meg az idei vadász szezon 2. nagyvad társasvadászatát. A lágy, őszies időjárás nem kedvezett a vadászatnak, mely szerény eredménnyel zárult. A nap végén 7 vaddisznó és 2 gímszarvas tarvad feküdt a terítéken, melynél a vadászvendégek, a szervezők és a hajtók vadászhagyományoknak megfelelően megjelentek. A vadászat fegyelmezetten és balesetmentesen zajlott le.  Fotó: Csernalovics László

Szakis Karácsony …

SN855726Ma délelőtt a téli szünet kezdete előtti utolsó tanítási napon rendezték meg, a Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola Marcali Telephelyének Karácsonyi ünnepségét. Köszönöm a képeket!

Bűnözők rendőrkézen, sértetteket keresünk

rendor_80A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatja a lakosságot, hogy a tegnap éjszaka folyamán a Kaposvári Rendőrkapitányság munkatársai elfogtak két személyt, akik az elmúlt pár nap során több alkalommal kíséreltek meg késsel fenyegetve értéket, cigarettát elvenni az utcán a járókelőktől. Az egyik személy 17 év körüli, 175 cm magas, vékony testalkatú, fehér bőrű, ruházata terepmintás kabát és terepmintás nadrág.

"Tisztelet az éveknek, biztonságot az időseknek"

Mesztegnyői Polgárőr Egyesület a SMPSZ által hirdetett pályázaton 3 darab SOS segélyhívó készüléket nyert. Az idős egyedül élők számára biztonságot nyújt a 24 órás riasztást biztosító telefon. Baleset esetén, vagy biztonságuk veszélyeztetése esetén azonnali segítséget kapnak. A rászorulók örömmel vették át ingyenes használatra kapott berendezést.

PC140021

Karácsonykor is járnak a kompok

A tó befagyásáig járnak a balatoni kompok, amelyek szenteste napján és szilveszterkor is közlekednek a két part között. A Balatoni Hajózási Zrt. tájékoztatása szerint a Balaton befagyásáig az alábbi menetrend szerint járnak a kompok:

Közös Advent – Ifjúsági alkalom Niklán

003Feledhetetlenül szép alkalom tanúi lehettek, akik ott voltak (december 17-én) szombaton este a niklai művelődési házban. Az óvodát és iskolát fenntartó Bodrogi Baptista Gyülekezet és a Berzsenyi iskola közös rendezvénye délután élelmiszercsomagok átadásával és ruhavásárral kezdődött. Majd koraeste ifjúsági alkalom keretében először találkozhattak a bodrogi és a niklai gyerekek, fiatalok. Közös énekléssel, zenéléssel és közösségi játékokkal folytatódott az adventi este. Ragyogó alkalom volt az ismerkedésre, barátkozásra, szeretetteljes békességben telt az este.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb